Több médiaszolgáltató is megsértette szerződéses vállalásait
Nem indokolt hatósági eljárást indítani a nyári olimpiai játékok nyitóünnepsége miatt az azt élő adásban közzétevő médiaszolgáltató ellen – egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület szeptember 24-i ülésén jogsértéseket tárt fel több rádiós és televíziós médiaszolgáltató hatósági ellenőrzése során, egyes ügyekben pedig külföldi társhatóságokat is megkeresett.
A hatósághoz július 26-a és 29-e között nyolc állampolgári bejelentés érkezett az M4 SPORT közszolgálati televíziócsatorna július 26-án 19 óra 28 perckor sugárzott műsorszámával kapcsolatban, amelyben a médiaszolgáltató a 2024-es párizsi olimpia nyitóünnepségét közvetítette élő adásban.
A testület megállapította, hogy a médiatörvény közérdekű célként tekint a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események televíziós közvetítéséhez való széleskörű, nyilvános hozzáférés biztosítására. Ilyen eseménynek minősülnek az olimpiai játékok is.
Az aktuális olimpiai játékokat, valamint az azok nyitó- és záróünnepségét bemutató műsorszámok nem saját gyártású és nem is más által gyártott, akvirált produkciók, így az első, élőben megvalósuló közreadás alkalmával a médiaszolgáltatók csupán közvetítési joggal rendelkeznek. A műsorszámot nem a közszolgálati médiaszolgáltató készítette, az általa üzemeltetett médiaszolgáltatás csupán közvetítő közegként szolgált a sportesemény szervezője és a közönség között.
A médiaszolgáltató a műsorszám közvetítése során nem gyakorolhatott hagyományos értelemben vett szerkesztői tevékenységet annak ellenére sem, hogy több jelenet sok néző számára ízléstelen, rémisztő vagy tiszteletlen volt, illetve később globális felháborodást keltett. A váratlan eseményekre legfeljebb a műsorvezetők részéről érkező ellenpontozással volt lehetősége reagálni, ahogyan ez meg is történt a közvetítés során. Mindezek alapján a Médiatanács nem indított eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.
Az egri 100,7 – BEST FM állandó megnevezésű, helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű rádió május 23-a és 29-e között sugárzott műsorának hatósági ellenőrzése során a Médiatanács megállapította, hogy a médiaszolgáltató nem tett eleget a hatósági szerződésben tett vállalásainak, mivel az előírtnál kevesebb közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, valamint szöveges tartalmat tett közzé. A testület 180 ezer forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltatóra, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte azt. A jogsértés ismételtségére tekintettel a Médiatanács 70 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét.
Alulteljesítette szerződéses vállalásait és a közösségi médiaszolgáltatókkal szemben támasztott törvényi előírásokat is megsértette a Győr 100,1 MHz helyi vételkörzetű, közösségi jellegű Győr Plusz Rádió június 10-e és 16-a között azzal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati műsorszámot. A Médiatanács döntése értelmében a médiaszolgáltatónak közleményben kell tájékoztatnia hallgatóit a jogsértés tényéről, ezen felül meg kell fizetnie 50 ezer forint bírságot.
Jogsértést tárt fel a Médiatanács a HÍR TV június 14-e és 20-a között sugárzott műsorában is. A vizsgált műsorhéten a médiaszolgáltató nem tett eleget hatósági határozatában foglalt, a tematikus műsorszámok napi arányára vonatkozó kötelezettségének. A testület 80 ezer forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltatóra, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte. A jogsértés ismételtségére tekintettel a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét 10 ezer forint bírsággal sújtotta a Médiatanács.
A testület állampolgári bejelentés nyomán megállapította, hogy a cseh joghatóság alá tartozó AMC TV június 1-jén 15 óra 10 perctől korhatári megjelölés nélkül sugározta a Buliszerviz című, a magyar szabályozás szerint IV. korhatári kategóriába tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott) tartozó, csak 21 órát követően közzétehető műsorszámot, ezért a joghatósággal rendelkező cseh társhatósághoz fordult. A társhatóság megállapította, hogy a médiaszolgáltató nem tüntette fel a magyar jogszabályok által előírt korhatárra vonatkozó jelzést, ezért felhívta a médiaszolgáltatót, hogy tegyen eleget a magyar jogszabályok által meghatározott szigorúbb szabályoknak, különösen a műsorszámok korhatári kategóriáit jelző magyar jelölések használatának.
Ugyancsak a cseh társhatósághoz fordult a hatóság a csatorna augusztus 2-án 8 óra 6 perces kezdettel sugárzott Exodus: Istenek és királyok című műsorszámával kapcsolatban, mert azt a médiaszolgáltató korhatári jelölés nélkül sugározta, amely a hazai előírások alapján az I. korhatári kategóriának feleltethető meg (korhatárra tekintet nélkül megtekinthető), miközben az a témaválasztásra, a feldolgozás módjára és az erőszakos jelenetekre figyelemmel a magyar szabályozás alapján a III. korhatári kategóriába tartozónak minősül (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott).
Szintén állampolgári bejelentés nyomán került sor a spanyol joghatóság alá tartozó Disney Channel állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson augusztus 4-én 18 óra 45 perces kezdettel közzétett Katicabogár és a Fekete Macska kalandjai elnevezésű műsorszám Imádat című epizódjának vizsgálatára. A médiaszolgáltató a műsorszámot korhatári megjelölés nélkül sugározta, holott azt a témaválasztásra és annak feldolgozási módjára tekintettel a magyar szabályozás alapján a III. korhatári kategóriába (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) kellett volna sorolni. A hatóság az ügyben a joghatósággal rendelkező spanyol társhatósághoz fordult és felkérte a szükséges intézkedések megtételére.
A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.
Forrás: NMHH Kommunikációs Igazgatóság