Több mint 17 millió forintot csalt ki egy férfi egy nőtől


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hitközségi megbízottnak kiadva magát több mint 17 millió forintot csalt ki egy nőtől – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.

A közlemény szerint a 63 éves férfi tavaly márciusban telefonon – álnéven bemutatkozva – azzal kereste meg a 89 éves nőt, hogy a hitközség megbízottjaként segít a megtakarítását biztonságba helyezni, mivel lehallgatják, s a pénze a bankban és otthon is veszélyben van.

A nő hitt a férfinak, és a következő napokban beváltotta értékpapírjait, kivette a bankból devizáját, és megtakarításait az útmutatásnak megfelelően – három részletben – a XIV. kerületi Fogarasi úton található parkban lévő kukában helyezte el. A vádlott a letett pénzt elvette, és telefonon mindig megnyugtatta a sértettet, hogy megtakarítása biztonságba került.

A rendőrök végül tavaly májusban, egy utcai telefonfülkénél fogták el a férfit, aki még több pénzt próbált meg kicsalni a nőtől.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen jelentős kárt okozó, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

2024. április 12.

Rétvári Bence: hamarosan tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény

Az erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet, hogy heteken belül tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény.