Több mint százötven távmeghallgatás volt a bíróságokon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék illetékességi körébe tartozó budapesti bíróságokon egyre népszerűbb a tavalyi évben bevezetett távmeghallgatási rendszer. Mind az eljáró bírák és bírósági titkárok, mind pedig a rendszer segítségével meghallgatottak számára előnyösnek bizonyult a Via Video rendszer által biztosított infokommunikációs megoldás, amely nem pusztán költséghatékony távmeghallgatási lehetőséget biztosít, de segítségével a jövőben akár bírósági értekezletek és belső képzések is megtarthatóak lesznek.

Folyamatosan nő azon bírák száma, akik szívesen használják a Via Video távmeghallgatási rendszert. A távmeghallgatás legfőbb előnye a költséghatékonyság, de egyéb szempontok is szólnak a használata mellett. A rendszer segítségével a különleges bánásmódot igénylő sértettek, vagy akár védett személyek is nyilatkozhatnak a bíróság előtt a vádlottól távol, nyugodt körülmények között. A fejlett technológiának köszönhetően a résztvevő felek kiváló minőségben követhetik a távoli helyszínen történteket, ahol egy bizonyítási eljárás során akár egy bűnjel vagy fénykép apró részletére is rá lehet közelíteni.

Laczó Adrienn, a Fővárosi Törvényszék büntetőbírája is előszeretettel használja az új rendszert. A büntetőbíró már több ízben tartott sikeres előkészítő ülést távmeghallgatás segítségével, ahol jogerős ítélet is született. Olyan esetre is akadt példa, ahol egy tanú a kisgyermeke miatt nem tudott vidékről a fővárosba utazni, így egy közel száz kilométerre lévő városban kiépített távmeghallgatási végpont segítségével tehette meg vallomását. Nem pusztán a tanúk számára jelent megtakarítást az, ha nem kell a tárgyalás helyszínére utazniuk: az állam is jelentős összegeket takaríthat meg a rendszer segítségével, ha adott esetben nem kell a terhelteket a tárgyalás helyszínére szállítani. Ez utóbbira példaként említhetjük, hogy sok esetben a vádlott már az első fokon kiszabott büntetését tölti, amikor sor kerül a másodfokú nyilvános ülésére. Ilyenkor ugyanis általában a terheltek sem viselik jól, ha kiszakítják őket a környezetükből, és a hosszadalmas szállításuk, valamint az új környezetben való ideiglenes elhelyezésük is negatívan hathat rájuk. Laczó Adrienn szerint mindenki számára előnyös a távmeghallgatás, amely természetesen kizárólag az érintettek beleegyezésével valósulhat meg. Tájékoztatása szerint a rendszer használata egyre népszerűbb másodfokú nyilvános ülések esetén is.

Eddig 72 távmeghallgatásra alkalmas végpontot alakítottak ki a hazai bíróságokon, 2019. augusztus végéig pedig további 112 helyszínen szerelnek fel a távmeghallgatáshoz szükséges technikai eszközöket. A rendszert folyamatosan fejlesztik, amely innovációnak kiemelt célja, hogy a rögzített hang- és képfolyamhoz a továbbiakban megjegyzéseket is lehessen hozzáfűzni. A tervek szerint ezt a szaknyelvben annotálásnak nevezett technikát 2020-ig fogják kifejleszteni.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.