Tömeges netes csalással vádolnak egy nőt Somogyban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nehéz anyag körülmények között élő feltételezett elkövető másfél millió forintot keresett azzal, hogy meghirdetett árucikkeket az interneten, előreutalást kért, majd törölte a profilját.

Valótlan internetes hirdetésekkel ejtett tévedésbe 221 embert egy nő az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene. A nehéz anyag körülmények között élő, 29 éves feltételezett elkövető 2018 májusától tíz hónapon át kis értékű ruházati és háztartási termékeket kínált eladásra a neten, az árukkal azonban nem rendelkezett.

A vádlott legtöbbször a pár ezer forintos vételár előre utalását kérte az ország különböző részein lakó vevőktől, a megrendelt termékeket azonban nem küldte el nekik. A pénz beérkezése után a hirdetéseket és az eladói profilját törölte, így a sértették már nem tudták elérni. A nő e tevékenységével másfél millió forintra tett szert, a pénzt maga és családja megélhetésére költötte.

A Siófoki Járási Ügyészség csalás miatt felfüggesztett börtönbüntetést kiszabását indítványozta a büntetlen előéletű, a bűncselekmények elkövetését beismerő nőre – közölte a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

Magyar jelentéstevő: romlik a jogállamiság Magyarországon

Romlik a jogállamiság helyzete Magyarországon Tineke Strik, az Európai Parlament új állandó magyar jelentéstevője szerint, aki kedden Strasbourgban a többi között a bírói függetlenség hiányát és a korrupció elharapózását vetette a magyar kormány szemére.

2024. október 8.

Az EUB új ítélete az árcsökkentés kommunikációjáról

Korábban tisztázatlan kérdésben adott iránymutatást az Európai Bíróság a fogyasztói árcsökkentés mértékének megjelölésére használható marketing megoldásokra vonatkozóan. A C-330/23 sz., Aldi Süd ügyben 2024. szeptember 26-án hozott kimondta: az árcsökkentés mértékének feltüntetésekor az előző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb ár a viszonyítási pont, egyéb, annál magasabb árak nem jeleníthetőek meg az árcsökkentés mértékének hivatkozási alapjaként, derül ki Csépai Balázs, a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Irodával együttműködésben álló önálló ügyvéd által készített összefoglalóból.

2024. október 8.

Vége a közösségi oldalak önkényének?

Az online platformok használata során – ideértve különösen a különböző közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülhettek azzal, hogy egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk, de akár a profiljuk is anélkül került korlátozásra vagy törlésre, hogy az érintett szolgáltató ezirányú döntését indokolta volna. A szolgáltatók – egységes jogi szabályrendszer hiányában – ilyen esetekben legfeljebb annyit tettek, hogy döntésük indokolásaként általános jelleggel hívták fel felhasználási feltételeik megsértését. Ez már Magyarországon is megváltozhat az Online Platform Vitarendező Tanács létrehozása következtében? De hogy mi is ez a lehetőség, azt dr. Hegedűs Eszter, a Jaczkovics Ügyvédi Iroda szakértője foglalta össze.