Trump adóbevallása még titok marad


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy New York-i szövetségi bíró hétfőn elrendelte  Donald Trump elnök adóbevallásának benyújtását nyolc évre visszamenőleg. Trump ügyvédjei azzal érveltek, hogy a mindenkori amerikai elnök az alkotmány értelmében mentes az ilyen jellegű vizsgálatoktól.

A bíró visszautasította Donald Trump korábbi érvelését, miszerint elnökként mentességet élvezne büntetőjogi vizsgálatok alól.

Döntését indokolva Victor Marrero bíró leszögezte: „visszataszító”, hogy az elnök mentességre hivatkozik. „A bíróság nem tartja elfogadhatónak az elnöki mentességről alkotott azon elképzelést, amely a törvények fölé helyezné az elnököt” – fogalmazott Marrero.

Donald Trump a bírói döntés megjelenése után ügyvédjei révén azonnal fellebbezést nyújtott be a manhattani szövetségi fellebbviteli bíróságon, amely rövid utasításban felfüggesztette a bírói döntés végrehajtatását.

Trump ügyvédjei azzal érveltek, hogy a mindenkori amerikai elnök az alkotmány értelmében mentes az ilyen jellegű vizsgálatoktól, amelyekre csakis azután kerülhet sor, amikor már távozott a hivatalából.

„A radikális baloldali demokraták minden téren kudarcot vallottak, így most New York állam és New York városának helyi demokratáit nyomják előtérbe” – írta a Twitteren Trump Marrero döntése után. Trump hozzáfűzte: „soha egyetlen elnökkel sem történt meg korábban ilyesmi. De még csak hasonló sem” – fogalmazott bejegyzésében.

Amerikai sajtójelentések szerint Trump ezzel egyidejűleg annak is próbálja elejét venni, hogy a német Deutsche Bank kiadja az üzleti ügyeire vonatkozó dokumentumokat, köztük adóbevallási papírjait is. Ezeket nem bíróság, hanem a szövetségi képviselőház több bizottsága kérte be.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.