Túlszámlázó vendéglátósokat fogtak el Budapesten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Rákóczi úton működő bárnál a rendőrség már ismerős üzemeltetőket azonosítottak, korábban – szintén túlszámlázás miatt – ugyanahhoz a családhoz tartozó üzletet számoltak fel a Váci úton.

A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi vendégeket a szórakozóhelyre, majd italt vittek nekik akkor is, ha nem rendeltek. Amikor a vendégek távozni akartak, a fogyasztáshoz képest jóval magasabb összeget kellett fizetniük. Előfordult, hogy egy pohár sörért 250 ezer forintot kértek. Az alkalmazottak – hogy biztosan megkapják a pénzt -, több esetben a bankautomatákhoz is elkísérték a vendégeket, de volt, hogy ellopták az illető pénztárcáját, illetve megfenyegették és megverték – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A BRFK az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, a Fővárosi Katasztrófavédelemi Igazgatósággal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint az erzsébetvárosi önkormányzat és a fővárosi kormányhivatal VI. kerületi népegészségügyi osztályának munkatársaival közösen tartott csütörtöki ellenőrzésen tetten érték az alkalmazottakat, akik egy német állampolgárnak 212 ezer forintos italfogyasztásról állítottak ki számlát, holott a férfi csak egy kávét kért. Amikor a vendég vitatta az összeget, azzal fenyegették: ha nem rendezi a fogyasztást, rendőrt hívnak és az eljárásban felmerülő költségeket, valamint a tolmács díját is neki kell megtérítenie. A német férfi a nyomozóknak azt is elmondta, hogy a bárban két nő ültette le, majd vitte neki az italokat, anélkül, hogy ő rendelt volna, hiszen pacemakere miatt nem is szokott alkoholt inni.

túlszámlázó

A bárból a rendőrök három alkalmazottat állítottak elő, két nőt és a biztonsági őrt, akinél kést, gáz- és riasztófegyvert, valamint gázspray-t is találtak. Az üzletet vezető 56 éves nőt szintén a bárban, 36 éves fiát a lakásán fogták el. A nyomozók több mint 7 millió forint értékben foglaltak le autót, számítógépeket, táblagépeket, mobiltelefonokat és pénzt.

Az üzletszerűen elkövetett csalás miatt indított eljárásban négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a két üzletvezetőt a csalás mellett személyi szabadság megsértésével és önbíráskodással is gyanúsítják. A rendőrök a két tulajdonost őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat – olvasható a BRFK közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.