Ügyészségi túlkapásról beszél Trump a házkutatása kapcsán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Helyi idő szerint hétfő délután a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói jelentek meg Donald Trump floridai rezidenciáján. A volt elnök a közösségi médiában közölt üzenetben megerősítette a sajtóhíreket. Az FBI nem kommentálta az intézkedést, és azt sem közölte, hogy milyen bírósági felhatalmazás alapján cselekedtek.

A New York Times értesülése szerint a hatóság emberei minősített iratokat kerestek, amelyeket a volt elnök hivatali idejének megszűnése után vitt magával. Más értesülések a 2021 január 6-i eseményekkel kapcsolják össze a házkutatást. Egybehangzó hírek szerint a házból 15 doboznyi irattal távoztak.

Donald Trump közleményében példátlannak nevezte a bejelentés nélküli házkutatást, ami egyetlen korábbi elnökkel nem történt még meg. A hatóság fellépése nem volt „sem szükséges, sem helyénvaló”, ügyészségi túlkapás, és az igazságügyi rendszer fegyverként való felhasználása – írta a volt elnök.

A hatósági intézkedés idején Donald Trump nem tartózkodott a floridai épületegyüttesben, Mar-o-Lago-ban. A hírtelevíziók tudósításai szerint a házkutatásról szóló hírek kiszivárgása után a floridai ház közelében Trump-párti tüntetők jelentek meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. február 11.

A Szenátus is megszavazta a Trump elleni eljárást

Az amerikai Szenátus kedden 56–44-re szavazta meg Donald Trump volt elnökkel szembeni impeachment eljárás folytatását, megállapítva, hogy az amerikai alkotmány alapján fennáll a hatáskörük.
2022. április 26.

Donald Trump megsértette a bíróságot

A bíróság megsértése miatt elítélte Donald Trumpot egy New York-i bíró hétfőn, amiért a volt amerikai elnök nem adta át Letitia James, az állam demokrata párti főügyésze által kért üzleti dokumentumokat.