Ügyvédjelölti képzés felfüggesztése Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A BÜK elnöke a koronavírus járványra tekintettel a személyes jelenlét mellett megszervezett kötelező ügyvédjelölti képzést 2020. november 9. napjától határozatlan időre felfüggeszti.

A BÜK a központi kormányzati intézkedéseknek megfelelően – figyelemmel a járványügyi helyzetre – az oktatásokat személyes jelenlét mellett eddig úgy szervezte meg, hogy a résztvevők egymástól a biztonsági védőtávolságot megtartották, a Kamara épületébe történt belépéskor lázmérés történt, a kézfertőtlenítés, a szájat és orrot eltakaró maszk viselése pedig kötelező volt.

Bár a 479/2020. (XI. 03.) Korm. rendelet szerinti védelmi intézkedések között oktatásra vonatkozó korlátozás nem található, a BÜK elnöke – folyamatosan figyelemmel kísérve a járvánnyal kapcsolatos jelentéseket – azt a döntést hozta, hogy a személyes jelenlét mellett megszervezett kötelező ügyvédjelölti képzést 2020. november 9. napjától határozatlan időre felfüggeszti. Mert nincs fontosabb, mint az egészség védelme és ezzel összefüggésben a vírus további terjedésének lassítása.

Haladéktalanul kidolgozunk egy olyan képzési rendszert, amely a jövő év elejétől elektronikus úton, a képzésen való részvétel igazolásával biztosítja a jelöltek felkészítését, a kontakt formában megtartható képzések újbóli beindításáig.

Ez a döntés nem érinti az önkéntes részvétel mellett szervezett Ügyvédakadémia előadásait.

(bpugyvedikamara.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.