Új elsőfokú eljárás lesz a pécsváradi polgármester elleni büntetőügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Szekszárdi Törvényszék elsőkokú ítéletét, egyben a bíróságot új eljárásra utasította abban az ügyben, amelyben több vádlottra – köztük Zádori János, Pécsvárad 2014 óta hivatalban lévő független polgármesterre – szabadságvesztést szabtak ki tavaly nyáron.

A táblabíróság a keddi döntésről szóló, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlottak, különböző gazdasági társaságok képviselőiként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megtévesztésével, állattartó telepek és technológiai berendezések korszerűsítésére jogtalanul igényeltek és hívtak le több mint 700 millió forintnyi európai uniós és állami támogatást.

A bíróság első fokon három vádlottat költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt 4 évtől 4 év 10 hónapig tartó szabadságvesztésre, gazdálkodó szervezet vezetésétől eltiltásra ítélte, és 200 millió forintnyi értékben vagyonelkobzást rendelt el. Három vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás, illetve számvitel rendjének megsértése, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélt a bíróság.

Az ítélet ellen a vádlottak, védőik és az ügyészség is fellebbezett.

Az ítélőtábla az elsőfokú ítéletét hatályon kívül helyezte és a törvényszéket új eljárásra utasította.

A Szekszárdi Törvényszék tavaly azt közölte, hogy Zádori János független pécsváradi polgármestert első fokon, nem jogerősen négy és fél év börtönre, valamint csaknem 240 millió forint vagyonelkobzásra ítélték bűnsegédként és társtettesként elkövetett költségvetési csalás miatt.

Az akkori kommüniké szerint az ügy másodrendű vádlottja által képviselt MG Sziget Kft. 2012-ben és 2013-ban mintegy másfél milliárd forint támogatást nyert el az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól egy sellyei tojótyúktelep létrehozására. A vádirat szerint a baromfitelepen a pályázatban feltüntetett technológia helyett olcsóbbat építettek be, túlárazták a beruházást. Zádori János és az ügy hatodrendű vádlottja ehhez számlák kiállításával, szerződésekkel segítséget nyújtott. A polgármestert azzal is vádolták, hogy az általa képviselt cég nevében 37 millió forintos fiktív szerződést kötött az ötödrendű vádlott által képviselt céggel a baromfiistállókban végzendő munkára.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.