Uniós jogba ütközhet a plázastop


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság a plázastopot elrendelő törvény miatt – közölte honlapján a testület.


A bizottság múlt szerdán döntött a kötelezettségszegési eljárásokat tartalmazó csomagról, ám akkor csak a korábban indított eljárások új szakaszba léptetéséről adott tájékoztatást, az újonnan induló eljárásokról csak pár nappal később tesz közzé hivatalos és meglehetősen szűkszavú értesítést, amely az eljárás sorszáma és megindulásának ténye mellett csak a főigazgatóságot jelöli meg, amelyhez az ügy tartozik.

A kötelezettségszegési eljárás hivatalos kezdetét az úgynevezett hivatalos felszólító levél elküldése jelenti, ebben a két ügyben ilyent küldött a múlt héten Brüsszel Budapestre.

A brüsszeli testület múlt szerdán arról számolt be, hogy három, korábban indult eljárást léptet új szakaszba. Ezekben az ügyekben már úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországra a bizottság, amelyre Magyarországnak két hónap alatt kell megnyugtató megoldást találnia és választ adnia a bizottságnak. Ennek hiányában a brüsszeli testület a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé viheti az ügyet.

Új Ptk – társasági- és cégjogi változások

Az új Ptk. alapjaiban változtatta meg a társasági jog és a cégjog szabályait. A 2014. május 20-i szakmai előadáson és konzultáción szó lesz a gazdasági társaságok szervezetének és működésének változásairól, valamint arról is, hogyan érinti az új törvény a 2014. március 15. előtt alapított cégek működését. Előadóink kitérnek a Ptk.-ból kimaradó szabályok miatti új szabályozás kérdéskörére is.

Értesüljön az új szabályokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, dr. Kenesei Juditnak, a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kollégium-vezető helyettesének és dr. Noctha Tibornak, a PTE egyetemi docensének. Jöjjön el 2014. május 20-án szakmai konferenciánkra!

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

Brüsszel az indoklással ellátott véleményekben egyrészt az uniós versenyjog maradéktalan alkalmazására kéri Magyarországot, mert úgy véli, ezt sérti annak a jogszabálynak az elfogadása, amely az agrárkartellek ügyében gyakorlatilag megkötötte a Gazdasági Versenyhivatal kezét miután az vizsgálódni kezdett a görögdinnye árának a kormány által is támogatott rögzítése ügyében. A bizottság emellett azt tette szóvá, hogy Magyarország két jövedékiadó-kulcsot alkalmaz a szeszesitalokra, a „kommersz” italokat nagyobb teher sújtja, holott az EU-jog nem tesz lehetővé ilyen megkülönböztetést. A harmadik ügyben a bizottság az ellen emelt kifogást, hogy adóváltozás esetén a régi zárjeggyel ellátott dohánytermékeket egy idő után ki kell vonni a forgalomból, ugyanis az uniós jog szerint ami egyszer jogszerűen forgalomba került, azt önmagában emiatt nem szabad kivonni a piacról.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.