Unokázós csalók ellen emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek öt „unokázó csaló” ellen, akik 2014 májusában, majd 2015 május-júniusában Budapesten idős sértettektől csaltak ki esetenként több millió forintot vagy ékszereket – közölte Fürcht Pál, a Fővárosi Főügyészség megbízott főügyész-helyettese. 


Mint írta, az „unokázók” módszere minden esetben az volt, hogy a 31 éves elsőrendű vádlott magát az idős sértett unokájának kiadva, eltorzított hangon – tipikusan az esti órákban – felhívta a kiszemelt áldozatot, és azt mondta neki, hogy ő az unokája és uzsorások fogságában van. Az unoka nevében azt állította, hogy ha a nagymama nem ad át még az este – a saját lakásán vagy egy megjelölt közeli helyen – készpénzt vagy bármi más értéket a nemsokára odaérkező embernek, akkor bántalmazni fogják őt.

A sértettek minden esetben elhitték, hogy az unokájukkal beszélnek, és a lakásban található értékeiket még aznap átadták az általuk nem ismert küldöncnek. 

A közlemény szerint a kiszemelt sértettek vonalas telefonszámát és címét, valamint a családi kapcsolataikra vonatkozó adatokat a II. rendű vádlott, egy 53 éves nő adta át az unoka szerepét eljátszó csalónak. A csaláshoz külön-külön ezekre az alkalmakra vásárolt és kizárólag egy-egy alkalommal használt mobiltelefonokat használtak. 

A társaság többi tagja – általában alkalmanként felkért emberek – játszották el a lebukás szempontjából legveszélyesebb küldönc szerepét, akiket az „unoka” vitt a sértettek lakásához. A küldöncök az átvett pénzt azonnal továbbadták az elsőrendű vádlottnak.

Hozzátette: mivel a csalók tudták – valamikor maguktól az idős emberektől – hogy a sértetteknek megtakarított pénzük is van, az unokát eljátszó csaló az első pénzátadás után ismét felhívta őket, és már nagyobb összegeket követelt. 

Ez lett a vesztük, mert az éjjel kéréseiket pánikszerűen azonnal teljesítő sértettek időközben megnyugodtak, gyanakodni kezdtek és segítséget kértek. Egy alkalommal az igazi unoka és barátai várták a további pénzért érkező csalókat, akik az elfogásuk után fél évre előzetes letartóztatásba is kerültek.

Miután szabadlábra kerültek, a csalók bűntársaikkal még három sértettet megtévesztettek, de ezekben az esetekben a küldöncöket a rendőrség mindig elfogta, majd a nyomozás szinte a teljes hálózatot feltárta. 

Az öt ember ellen a budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség emelt vádat. Ketten előzetes letartóztatásban, a többiek szabadlábon várják a bírósági tárgyalást – írta Fürcht Pál főügyész-helyettes.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.