Vádat emeltek egy kétéves gyermekét halálosan bántalmazó férfi ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki kétéves nevelt gyermekét halálosan bántalmazta 2018 januárjában Budapesten – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön.

Ibolya Tibor azt írta, a harmincéves férfi „fegyelmezés közben” megütötte a gyereket, ellökte magától és többször bedobta a kiságyba. Január 24-én ismét bántalmazta, majd megrázta a gyermeket, akit a sérülései miatt újra kellett éleszteni.

A vádlott segítséget kért, és elkezdte az újraélesztést, amelyet a kiérkező mentők sikeresen folytattak. A gyermek azonban három nappal később meghalt.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfi ellen halált okozó testi sértés miatt emelt vádat – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.