Vádat emeltek egy Molotov koktélos támadó ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt – közölte a vádhatóság hétfőn.

A tájékoztatás szerint az eset 2018 májusában történt Miskolcon. A vádlott és ismerőse között tettlegességig fajuló vita alakult ki, majd a sértett férfi hazatért saját házába, ahol rajta kívül édesanyja és egy kiskorú fiú tartózkodott.

Az esti órákban a vádlott megjelent a háznál, majd az egyik földszinti ablakon át a szobába dobott egy égő benzines flakont, amelyben 1 liternyi folyadék volt. A tűz rövid idő alatt kialudt.

A vádirat szerint a „Molotov koktélként” összeállított eszköz alkalmas volt arra, hogy nagyobb lángra kapva tovább terjed, így akár emberi életet olthatott volna ki.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést, mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.