Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség tizenegy ember, köztük egy villanyszerelő ellen, aki visszatekerte a villanyórákat és hamisított plombákat rögzített több Pest megyei városban – közölte a Pest megyei főügyész csütörtökön.
Szabó Ferenc a közleményben azt írta, az üllői férfi korábbi munkahelyein többször levette a villanyórákról az Országos Mérésügyi Hivatal hitelesítésre szolgáló pecsétjeit, a plombákat, és azokat megtartotta. Később egy szerszámkészítő ismerősét megkérte, hogy a megszerzett plombák mintájára gyártson olyan plombanyomó fejeket, amelyekkel hamis plombákat lehet készíteni.
2015 októbere és 2016 decembere között azokon a helyeken, ahova villanyszerelés miatt hívták, felajánlotta, hogy visszatekeri a fogyasztásmérőket. Ezt Üllőn, Maglódón, Fóton és Budapest különböző kerületeiben összesen 19 helyen fogadták el – tette hozzá.
A közlemény szerint a férfi levágta a hiteles ólomplombákat, különböző árammennyiséggel visszatekerte a számlálókat, majd a készített plombanyomó fejekkel rögzítette a hamis plombákat.
Ezzel mintegy félmillió forint kárt okozott az áramszolgáltatónak – ismertette a főügyész.
A Ceglédi Járási Ügyészség a villanyszerelőt bélyeghamisítás és lopás, a szerszámkészítőt bélyeghamisítás bűntettével, kilenc, villanyóráját visszatekertető embert pedig lopás vétségével vádolja.
A vádlottak bűnösségéről a Budakörnyéki Járásbíróság dönt.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!