Vádemelés tömegszerencsétlenség okozása miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek egy nővel szemben, aki két éve jogosítvány nélkül vezetett és tömegszerencsétlenséget okozott Szegeden – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Szanka Ferenc közölte, a nőt tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják.

A vádirat szerint a nő vezetői engedélye már csaknem egy éve lejárt, amikor az édesapja autóját vezetve 2018. március 8-án reggel Szegeden az egyik mellékutcából balra nagy ívben egy a főúton szabályosan közlekedő trolibusz elé kanyarodott. Bár a busz sofőrje vészfékezett, az ütközést nem lehetett elkerülni. A trolibuszon a sofőrön kívül mintegy húsz utas tartózkodott, akik közül az ütközés következtében öten orr-, láb-, kéz-, ujjtörést szenvedtek, heten – köztük a sofőr – könnyebben sérültek meg – tudatta a csoportvezető ügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.