Valótlanul állított szexuális erőszakot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki valótlanul azt állította, hogy szexuális erőszak áldozata lett – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.


Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 23 éves nő 2015 októberében tudta meg, hogy 13 hetes terhes, azonban a barátjával nem akarták a magzatot megtartani. A nő a rendőrségen ezért bejelentette, hogy szexuális erőszak áldozata lett, aminek során teherbe esett, így a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján – mivel úgy tudták, hogy a terhesség bűncselekmény következménye – megszakították a terhességét egy budapesti kórházban.

Állítása szerint a barátja vette rá arra, hogy tegyen feljelentést. Ennek lényege az volt, hogy egy budapesti szórakozóhelyen egy ismeretlen férfi meghívta őt egy alkoholos italra, amelytől rosszul lett, azután nem emlékszik, mi történt, csak arra, hogy később egy kis utcában tért magához, ahol észlelte, hogy bűncselekmény áldozata lett.

 

A feljelentést követően a nő többször tanúvallomást is tett, majd végül 2016 áprilisában, egy kihallgatása alkalmával tárta fel a valóságot, miszerint a barátjától esett teherbe, és nem erőszakolták meg.

Az ügyben magzatelhajtás miatt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség, míg hatóság félrevezetése miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyújtott be vádiratot a nő, illetve – utóbbi miatt – annak barátja ellen is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.