Változtak a közgyűlésekre és a taggyűlésekre vonatkozó szabályok Koronavírus


Június 1-től a cégek döntéshozó szerveinek ülése ismét megtartható a tagok személyes részvételével. Ezzel együtt továbbra is lehetőség van arra, hogy egy-egy résztvevő vagy akár az összes tag elektronikus hírközlő eszközökön keresztül csatlakozzon az üléshez – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika ügyvédi társulás.

Az ügyvezetés kezdeményezése alapján közgyűlés vagy taggyűlés megtartása nélkül is történhet határozathozatal. Ez különösen azokra az esetekre igaz, ha ezáltal az egészségügyi kockázat csökkenthető vagy az ülés megtartása a járványügyi korlátozások miatt előreláthatóan nem lenne lehetséges a tagok teljes létszámban való személyes megjelenése mellett.

Lényeges határidő a naptárban

Egy roppant fontosnak mondható határidő is bekerült a naptárba, amire tekintettel kell lennie a társaságoknak, ha az ügyvezetés a veszélyhelyzetben alkalmazandó jogszabályi rendelkezések alapján a döntéshozó szerv hatáskörébe tartozó ügyben határozott. Ekkor a döntéshozó szerv rendkívüli ülését legkésőbb 2021. október 15-ig össze kell hívni és ezen a fórumon kell határozni az ügyvezetés által meghozott döntésről.

Rendkívül hangsúlyos, hogy ekkor nem csak beleegyező határozatot lehet hozni. A döntéshozó szerv megváltoztathatja, sőt, akár hatályon kívül is helyezheti a cégvezetés által meghozott rendelkezést.

Nem visszaható hatályú

„Az ilyen esetekben különös körültekintéssel kell eljárni. A grémium által meghozott döntés ugyanis nem visszaható hatályú. A módosítás nem érinti az ügyvezetés korábbi határozata alapján, a módosításig keletkezett jogokat és kötelezettségeket. Azokat akkor is érvényre kell juttatni, ha egyébként a rendkívüli közgyűlés vagy a taggyűlés szándékaival ellentétesek” – hangsúlyozta dr. Markóczy Réka, az act Bán és Karika ügyvédi társulás szakértője.

A rendkívüli ülést az említett határidőig egyebek mellett egy másik hangsúlyos ügyben is muszáj összehívni. Ha a koronavírus járvány miatt a vállalkozás üzleti ügyei nem a reméltek szerint alakultak és előáll az a helyzet, hogy a törzstőkét vagy az alaptőke le kell szállítani, akkor erről a döntéshozó szervnek ugyancsak október 15-ig döntenie kell.


Kapcsolódó cikkek

2022. január 17.

Hiába beszélt virágnyelven a drogbanda

Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emeltek a szervezet öt tagja ellen, mert Hollandiából éveken át kokaint, extasyt és speedet csempésztek be Magyarországra.

2022. január 14.

Közérdekű munka állatkínzásért

A Dombóvári Járásbíróság a 2022. január 12-én tartott előkészítő ülésén 312 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a férfit és nőt, akik kutyájuktól kegyetlen módon igyekeztek megszabadulni.