Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy bírósági végrehajtót négy év, egy közjegyzőt pedig három év fegyházra ítéltek vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt – közölte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán.
A törvényszék 2016 decemberétől tárgyalta a 62 vádlottas, pénzmosás és más bűncselekmények miatt indult pert. A vád szerint az elsőrendű vádlott jóban volt egy önálló bírósági végrehajtóval és egy közjegyzővel, és erre alapozva kidolgozott egy módszert a banki hitel fedezetéül szolgáló vagyontárgyak, elsősorban ingatlanok megszerzésére.
A módszer lényege az volt, hogy az adós a közjegyző előtt elismert – a banki tartozását meghaladó összegű – követelést, például házastársi vagy gyermektartásdíj-követelést, munkadíj-követelést vagy nagyobb összegű, gazdasági tevékenységből vagy magánkölcsönből származó követelést. Ezek a tartozáselismerő nyilatkozatok meg nem valósult kölcsönügyletekre vonatkoztak. A tartási kötelezettségre vonatkozó nyilatkozatok is fiktívek voltak; több évre meghatározott összegű, többmilliós tartásdíj megfizetését vállalta az adós. A tartozáselismeréssel kapcsolatos eljárások célja kizárólag a fedezetelvonás volt.
A nyilatkozatokban megjelölt igen rövid határidő lejárta után a közjegyzői záradékolást követően meginduló végrehajtási eljárásban megtörtént a fedezet elvonása, jellemzően a banki igényt megelőzve, a fiktív követelés beszámításával – ismertette a bíróság.
Általában a hatodrendű vádlott előtt folytak a közjegyzői eljárások, ezután pedig minden esetben a másodrendű vádlott folytatta le a végrehajtási eljárást.
A bíróság keddi ítéletével a módszert kidolgozó elsőrendű vádlottat ötrendbeli, bűnszövetkezetben elkövetett befolyással üzérkedés, 28 rendbeli, bűnszervezetben, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás és többrendbeli, felbujtóként elkövetett hivatali vesztegetésben, valamint tartozás fedezetének elvonásában mondta ki bűnösnek. Emiatt hat év fegyházra ítélte és csaknem 90 millió forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.
A másodrendű vádlottat, a bírósági végrehajtót többrendbeli bűnszervezetben elkövetett vesztegetésben, közokirat-hamisításban és hivatali visszaélésben mondták ki bűnösnek. Négy év fegyházra ítélték, tíz évre eltiltották a végrehajtói foglalkozástól, pénzbüntetést szabtak ki rá, és több mint 43 millió forint értékben vagyonelkobzást is elrendeltek ellene.
A bűncselekmény harmadik kulcsszereplőjét, a közjegyzőt a törvényszék kétrendbeli, bűnszervezetben elkövetett vesztegetésben és közokirat-hamisításban mondta ki bűnösnek. Emiatt három év fegyházbüntetésre ítélték, tíz évre eltiltották a közjegyzői foglalkozástól, és csaknem kétmillió forint értékben vagyonelkobzást rendeltek el.
A bűncselekmény többi, a három kulcsszereplőt segítő vádlottját a törvényszék rövidebb tartamú szabadságvesztésre, pénzbüntetésre ítélte, többüket intézkedésként próbára bocsátotta.
A tárgyaláson jelenlévő vádlottak és védőik fellebbeztek, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!