Vérfürdővel fenyegetett az élettársát bántalmazó rendőr, felfüggesztett börtönre ítélték


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen egy év és nyolc hónap, három évre felfüggesztett börtönre ítélte a Nyírbátori Járásbíróság azt a rendőrt, aki bántalmazta és fenyegette élettársát – közölte a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

A rendőr ellen könnyű testi sértés, személyi szabadság megsértése és kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat.

Az ügyről korábban azt közölték, hogy a törzsőrmester tavaly áprilisban szabolcsi lakóhelyén összeveszett élettársával, akit bántalmazott: a haját húzta és erősen megragadta a nyakát. A sértett később tanúvallomásában elmondta, hogy élettársa már korábban is többször bántalmazta, majd rá akarta venni, hogy vonja vissza a feljelentését. Ennek érdekében többször felhívta telefonon a sértettet, és szülei jelenlétében azzal fenyegette meg, hogy „vérfürdőt rendez”, ha az ellene indult büntetőeljárás miatt megszüntetik a szolgálati jogviszonyát.

A vádlott azt is felajánlotta a sértettnek, hogy ha a feljelentés visszavonása után hamis vád bűncselekménye miatt pénzbüntetésre ítélnék, azt majd ő kifizeti – közölték.

A Nyírbátori Járásbíróságon kedden tartott előkészítő ülésen a vádlott beismerte a bűncselekmények elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a beismerést elfogadta, és a vádlottat – az ügyész indítványával egyezően – egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, katonai büntetésként pedig lefokozta, amivel a férfi elveszítette munkáját.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 16.

Családon belüli erőszak és a mediáció

A családon belüli erőszak esetében, bármely családtagra irányuljon is az erőszak, a szakemberek – elsősorban nőjogi aktivisták egy csoportja – szerint nem megengedhető a mediáció, legalábbis annak klasszikus formája, hiszen a felek nincsenek egyenrangú helyzetben, az áldozat és nemegyszer a szemtanúk is kiszolgáltatottak, félnek, fenyegetettségben élnek.
2020. december 22.

A koronavírus miatt nő a családon belüli erőszak

A szakemberek megvitatták a járványhelyzetben látványosan növekvő családon belüli erőszak jelenségének jogi képviseleti vonatkozásait is – derül ki a Baker McKenzie ügyvédi iroda közleményéből.