Veronai busztragédia: orvost gyanúsítottak meg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azt az orvost hallgatták ki gyanúsítottként a 2017. januári, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbalesettel kapcsolatban, aki vezetésre alkalmasnak ítélte meg a busz sofőrjét.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2018. december 14. napján foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy háziorvost, aki a megalapozott gyanú szerint bár tudott az autóbuszvezető alvászavaráról, mégsem végezte el soron kívül a férfi egészségügyi alkalmassági vizsgálatát – közölte a 24.hu kérdésére a Bács-Kiskun megyei főügyészség helyettes szóvivője, Négyessyné Bodó Marianna. A gyanúsított és védője a megalapozott gyanú közlése ellen panaszt jelentett be. A panaszok elbírálása jelenleg folyamatban van – tette hozzá.

Az internetes újság szerint azt az orvost hallgatták ki gyanúsítottként a 2017. januári, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbalesettel kapcsolatban, aki vezetésre alkalmasnak ítélte meg a busz sofőrjét, miközben V. Jánost korábban súlyos alvászavarral kezelték.


Kapcsolódó cikkek

2018. július 16.

Szigorodna a Btk. a veronai buszbaleset nyomán

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását célozza az a hétfőn benyújtott törvényjavaslat, mely a veronai buszbaleset nyomán a jogellenesen átalakított személyszállító jármű vezetésével összefüggésben állapít meg szankciókat. A Czunyiné Bertalan Judit fideszes képviselő által benyújtott javaslat e mellett a hivatalos személyek zaklatására vonatkozó Btk.-rendelkezések megalkotását is kezdeményezi.