Versenyképes lesz a magyar Golden Visa


Míg a magyarországi aranyvízum szabályai még az utolsó finomításokon mennek át, addig az unió más országaiban már évek óta népszerűek a hasonló programok. Látható viszont, hogy amint a szabályok itthon kikristályosodnak, a magyar Golden Visa uniós összehasonlításban is rendkívül versenyképes lesz. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemezte az európai helyzetet.

Hivatalosan 2024. július 1-je óta van velünk az aranyvízum program, amely által Európai Unión kívüli (ún. harmadik országbeli) befektetők ingatlanvásárlás, ingatlanalapba való befektetés vagy felsőoktatási intézmény javára tett pénzbeli adomány ellenében tartózkodási engedélyt szerezhetnek Magyarországon.

Annak az oka, hogy egyelőre mégsem tolonganak vagyonos kínai vagy indiai üzletemberek a bevándorlási hatóság előtt, pár részletszabályban rejlik (még nem kerültek kijelölésre azok az alapok, akik elfogadhatnak befektetést, az ingatlanba való befektetési lehetőség pedig kifejezetten csak 2025. január 1-jétől él), de jövőre várhatóan elindul a roham.

De valóban roham lesz-e? Ez legfőképpen azon múlik, hogy hogyan tudja pozícionálni magát a magyar program a hasonló ösztönzők uniós versenyében. Egyelőre úgy tűnik, egészen elől.

Ahány ország, annyi rendszer

„Az Európai Unió 16 országában van jelenleg hatályban valamilyen, harmadik országbeli befektetőket megcélzó kedvezményrendszer” – mondja Nagy Dóra, a Jalsovszky ügyvéde. „Ezek összehasonlításának nehézségét azonban az adja, hogy az egyes országok által elérni kívánt célok (és ezért a feltételrendszerek) egymástól rendkívül eltérőek.” A szabályokat kicsit leegyszerűsítve, a kedvezményrendszerek három kategóriába sorolhatók:

  1. Egyes országok – a magyar szabályozáshoz hasonlóan – az adott országban megtett, passzív befektetéshez mint egyedüli kritériumhoz kötik a kedvezmények (legtöbbször tartózkodási engedély, néha állampolgárság) biztosítását. Magyarországon kívül ebbe a körbe tartozik pl. Portugália, Görögország vagy Málta.
  2. A skála másik végén azok az országok vannak, amelyek kifejezetten gazdaságélénkítési és gazdagságfejlesztési céllal határoznak meg befektető-csábítási programokat. Ezekben a tartózkodási engedély megszerzésének sokszor nincsenek is előre meghatározott, egzakt feltételei, az adott ország diszkrecionális jogán múlik a kedvezmény megadása. Ebbe a kategóriába tartozik pl. Franciaország, Németország vagy Ausztria.
  3. A két szélsőség között pedig számos, közbenső rendszer van, amelyek ugyan nem elégednek meg egy passzív befektetéssel, de egy többé-kevésbé objektív feltételrendszerrel és a befektetésen túli egyéb kritériumok előírásával határozzák meg a huzamos tartózkodás feltételeit.

Az egyes országok elhelyezkedését a fenti skálán az alábbi ábra szemlélteti:

 Forrás: Jalsovszky Ügyvédi Iroda

Mibe és mennyit?

Az egyes Golden Visa-rendszerek versenyképességét nagymértékben befolyásolja, hogy milyen jellegű és mekkora befektetés megvalósításával tud valaki tartózkodási engedélyhez, vagy állampolgársághoz hozzájutni. A befektetés összege szempontjából a legkedvezőbb feltételrendszert Litvánia nyújtja, ahol akár már 14000 EUR befektetésével is hozzájuthat az unión kívüli állampolgár a tartózkodási engedélyhez – azonban itt az engedély megszerzésének számos egyéb feltétele van.

Az engedélyezett befektetési formák tekintetében nagy a változatosság. Egyes országok (pl. Csehország, a balti országok, Olaszország vagy Luxemburg) elsősorban társasági befektetéseket preferálnak – történjen az tőzsdeitársaságba, magántársaságba vagy start-up-ba. Szintén gyakori lehetőség befektetési alapokba, államkötvényekbe vagy egyéb pénzpiaci eszközökbe történő befektetés. Más országok viszont inkább azt szeretnék, ha a vendégbefektetők vagyona ingatlanba vagy ingatlanalapokba kerülne át (Magyarországon kívül ilyen pl. Málta, Ciprus, Görögország vagySpanyolország). Több helyen megjelenik közcélú szervezeteknek történő adományozás lehetősége is (Magyarországon kívül ilyen lehetőség van még pl. Olaszországban).

Megjegyzendő, hogy a klasszikus aranyvízum országok az utóbbi időkben mind-mind szigorítottak a vízum megszerzésének feltételein. Így pl. Portugáliában 2023-ban eltörölték a közvetlen ingatlanba történő befektetés lehetőségét. A szintén népszerű Görögországban pedig a befektetési összeghatárokat emelték meg az elmúlt években és csak kivételes esetekben elegendő már 250000 EUR befektetés. Ezt is figyelembe véve, a magyar Golden Visa-rendszer (ahol ingatlanalapba történő 250000 eurós vagy direkt ingatlanba történő 500000 eurós befektetéssel meg lehet kapni a kedvezményt) kifejezettencsábítónak tűnik.

Az alábbi diagram a befektetés minimális mértékét szemlélteti országonként – feltüntetve a legalacsonyabb befektetési összegre jogosító befektetési forma típusát is.

Forrás: Jalsovszky Ügyvédi Iroda

Állampolgárság vagy tartózkodási engedély?

A Golden Visa programok nagy része tartózkodási engedélyt kínál a befektetőknek (ilyen a magyar rendszer is). A tartózkodási engedéllyel együtt jár mind az adott országon belüli, mind pedig az unión belüli szabad mozgás lehetősége, a letelepedés és sok esetben a munkavállalás szabadsága is.

Más országok már állampolgársággal csábítják a harmadik országbeli befektetőket. Értelemszerűen ez lényegesen szélesebb jogokat biztosít a külföldről érkezőknek, hiszen ők teljes mértékben bekapcsolódhatnak az ország politikai és közéleti rendszerébe is. Főként azok az országok adnak állampolgárságot, amelyek nem csupán passzív befektetést várnak el a külföldiektől (pl. Ausztria, Németország, Románia), de vannak köztes rendszerek is (ilyen pl. Olaszország vagy Spanyolország), amelyek ugyan elsősorban befektetésre alapozott tartózkodási engedélyt nyújtanak, de meghatározott idő elteltével a kedvezmény állampolgársággá „változik át”.

Az egyes országok által nyújtott kedvezmények az alábbi skálán szemlélhetők:

Forrás: Jalsovszky Ügyvédi Iroda

De meddig kell várni?

A Golden Visa-rendszerek hatékonyságát nagyban befolyásolja az eljárási idő is – vagyis az, hogy milyen hosszú idő alatt juta kérelmező tartózkodási engedélyhez vagy állampolgársághoz Ebből a szempontból a skála egyik végén Lettország és Spanyolország helyezkedik el, ahol a kérelmek 20-30 napon belül elbírálásra kerülnek. Ausztriában ezzel szemben 20-36 hónapig is eltarthat az ügyintézés (míg Németországban nincs is az eljárás határidőhöz kötve). Sokszor nem is a kérelmek elintézésének hivatalos ideje a lényeges: Csehországban pl. a határidő 30 nap, de az eljárás öt hónapig is elhúzódhat, míg Portugáliában a gyakorlatban két-három évig is várnia kell annak, aki a tartózkodási engedélyhez hozzá akar jutni.

„Ebből a szempontból a magyar rendszer21 napos határideje rendkívül csábítónak tűnik. A kérdés igazából az, hogy ez a kifejezetten rövid eljárási idő mennyire lesz tartható a gyakorlatban” – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky szakértője.

Az egyes országok eljárási határidőit szemlélteti a következő ábra:

Forrás: Jalsovszky Ügyvédi Iroda

Hol a helyünk?

Amint élesedik, a magyar Golden Visa-rendszer várhatóan versenyképes lesz uniós összehasonlításban. A befektetési minimumérték alacsony, a külföldieknek (legalábbis a jelen szabályok szerint) lehetőségük van közvetlenül ingatlanba fektetni, az eljárási határidő rövid és a passzív befektetésen túl további feltételeket nem kell a harmadik országbeli befektetőnek teljesítenie. Igaz ugyan, hogy a hazai rendszer szerint állampolgárság nem jár együtt a kedvezményekkel, de várhatóan nem is ez lesz a legfőbb szempont a választás során.

A cikk elkészítésében az alábbi külföldi ügyvédi irodák nyújtottak segítséget:

  • Ausztria: DORDA Rechtsanwälte GmbH
  • Bulgária: IY Law (Ilieva &YordanovAttorneysat Law)
  • Csehország: HAVEL & PARTNERS s.r.o.
  • Észtország, Lettország ésLitvánia:Sorainen Law Firm
  • Franciaország:ReinhartMarvilleTorre, sociétéd’avocats
  • Görögország: A. & K. Metaxopoulos and Partners Law Firm
  • Luxemburg: LUTGEN+ASSOCIES
  • Málta:AcumumLegal&Advisory
  • Németország: KanzleiHEUKING
  • Olaszország:BonelliErede – Law Firm
  • Portugália: ValadasCoriel&Associados
  • Románia: STRATULAT ALBULESCU Attorneysatlaw
  • Spanyolország:Juárez y Asociados

Kapcsolódó cikkek

2024. február 6.

2024-től él a vendégbefektetői tartózkodási engedély

Idéntől kezdődően egy harmadik országbeli állampolgár gyakorlatilag tartózkodási engedélyt tud vásárolni magának, amivel egyúttal megnyílik számára az a lehetőség is, hogy bármely 180 napon belül maximum 90 napot a schengeni térség más országaiban is el tudjon tölteni külön vízumigénylés nélkül.
2020. augusztus 13.

Adóügyi illetőség: sok a tévhit

„Szlovák lakcímkártyám van, ezért Magyarországon nem kell adót fizetnem…” „Csak arra kell figyelnem, hogy 183 napnál ne töltsek itthon többet!”. „Digitális nomád vagyok, sehol sem adózom.” Nagyon sok hasonló tévhit kering Magyarországon az adóilletőség szabályai és joggyakorlata kapcsán. Az adószabályozásoknak ennél azonban egyszerűen sokkal „több az esze”. A hamis illúziókban élő érintettek pedig sok esetben akár büntetőjogi kockázatnak is ki lehetnek téve. Dr. Csővári István, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnere segít tisztázni a félreértéseket.