Vesztegetés: elbukott a teszten a pszichiáter


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megbízhatósági vizsgálat alapján vádat emeltek egy budapesti pszichiáter ellen vesztegetés elfogadása miatt – tájékoztatott a fővárosi főügyész pénteken.

Ibolya Tibor közölte: a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot folytatott egy fővárosi kórház pszichiáter főorvosával szemben. A szolgálat munkatársa, egy tárgyalótiszt előzetes időpontkérése alapján tavaly szeptemberben megjelent a főorvos rendelésén. Ott azt mondta, hogy egy ismerőse ajánlására kereste fel az orvost, mert novemberben a büntetés-végrehajtási intézetbe kell bevonulnia, üzleti ügyei intézése miatt azonban a büntetés letöltése alól fél év halasztásra van szüksége, és ennek elintézéséhez az orvos segítségét kérte.

Azt is közölte az orvossal, hogy egészségügyi problémája, illetve tényleges indoka a halasztásra nincs, és a segítségért hálás lenne. A főorvos – az ajánlat jogellenességét felismerve – közölte a tárgyalótiszttel, hogy az egészségügyi nyilvántartásban megnézi a kórelőzményt. A tárgyalótiszt ekkor azt mondta, hogy nem magyar állampolgár, korábban nem kezelték, magyar TAJ-száma sincs még, azt várhatóan a következő héten kapja meg. Az orvos erre azt a megoldást ajánlotta, hogy a magánrendelésén keresse fel őt a „beteg”, ahol visszamenőlegesen rögzít korábbi, valótlan kórtörténetet, majd november elején annak alapján kiállít olyan, valótlan tartalmú igazolást, amely szerint négy-öt hónapja kezelésen vesz részt.

A szolgálat munkatársa ekkor elővett egy zárt borítékot, amelyben 300 ezer forint volt, és azt a főorvos felé nyújtva, az asztalra helyezve megköszönte a segítséget. Az orvos a pénz átvételét azzal hárította el, hogy ne ott, hanem majd a magánrendelésén adja át.

A megbízhatósági vizsgálat alapján az NVSZ feljelentést tett, a nyomozás után pedig a Fővárosi Főügyészség vádat emelt az orvos ellen – önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett – vesztegetés elfogadása miatt. Az ügyészség indítványozza, hogy a bíróság ítélje a vádlottat börtönre és pénzbüntetésre, valamint határozott időre tiltsa el az orvosi foglalkozástól. A börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztésére az ügyészség csak akkor lát lehetőséget, ha a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri – írta Ibolya Tibor.

A főügyész a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy a vesztegetés megvalósulásához a büntető törvénykönyv szerint nem kell megtörténnie a tényleges pénzátadásnak, elegendő, ha – az egyéb feltételek megvalósulása esetén – a jogtalan előnyt kérik vagy ígérik, illetve az ígéretet elfogadják.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.