VII. Magyar Ügyvédnap


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2014. november 15-én, szombaton rendezi meg a Magyar Ügyvédi Kamara a VII. Magyar Ügyvédnap eseményeit.


2014. november 15-én, szombaton rendezi meg a Magyar Ügyvédi Kamara a VII. Magyar Ügyvédnap eseményeit.

A délelőtti ünnepi ülés díszvendége dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter lesz, felkért előadója, dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. Témája: az új Polgári Törvénykönyv hatása a közjegyzői munkára.

Az Ügyvédnap estéllyel zárul, melyet a Corinthia Hotel Budapestben tartanak.

A vacsorát követő műsort és tánczenét a Budapest Bar együttes szolgáltatja.

Forrás: BÜK Hírlevél – 310. szám


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.