Volt ügyészt és pénzügyőröket vádolnak korrupcióval


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség 14 ember – köztük egy volt ügyész és három egykori pénzügyőr – ellen a Debreceni Törvényszékre – közölte a főügyészség vezetője csütörtökön.

Keresztes Imre azt írta: a bűnüldöző szervek látókörébe került, illetve büntetőeljárás alá vont emberek tízmilliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, amelynek tagja volt három, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális bűnügyi igazgatóságának – részben vezető beosztású – hivatásos állományú tagja, egy járási ügyészségi ügyész és egy ügyvéd.

A pénzért cserébe a csoport tagjai úgynevezetett hatósági „védelmet” ígértek és bűnügyi információkat adtak ki az arra jogosulatlanoknak azért, hogy mentesítsék őket a büntetőeljárástól vagy cselekményüket enyhébben bírálják el.

A volt ügyész és pénzügyőr vádlottak – akik korábban letartóztatásban voltak – az eljárás során nem tettek vallomást, hivatásos jogviszonyuk megszűnt, jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek – tette hozzá a főügyész.

Az ügy további vádlottjai a bűnügyi információkat megvásárló emberek és két, befolyással üzérkedő ügyvéd.

A vesztegetést elkövető volt hivatásos állományú vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a bűnszervezetre és a halmazati büntetési szabályokra is figyelemmel – huszonnégy év – tartalmazza a közlemény.

Az ügyészség korábbi közleményében azt írta: a pénzügyőröket és a helyi ügyészségi ügyészt 2017. június 27-én vették őrizetbe, akkor panaszt nyújtottak be a gyanúsításuk ellen.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.