Zsarolásért ítélték el a mobiltelefon erőszakos megszerzőjét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 3 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádoltak.

Az ítélet szerint a vádlott 2020. június 26-án éjjel egy kőbányai üzlet előtt elkérte egy járókelő mobiltelefonját, hogy azon felhívhassa barátnőjét. A kölcsönkapott készülékről a terhelt több hívást is lebonyolított, majd, amikor a sértett visszakérte a mobilját, többszöri kérésre sem adta át neki. A vádlott megfenyegette a sértettet: ha továbbra is vissza akarja szerezni a telefonját, akkor ő és az ismerősei megverik. Ezen kijelentéseit egy bicskaszerű kés elővételével is nyomatékosította. Ezt követően a terhelt távozott a telefonnal, a cselekményével okozott 189 ezer forintos kár pedig nem térült meg.

A bíróság ma – távmeghallgatás útján – előkészítő ülést tartott, amelyen a vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét, valamint azt, hogy korábban is volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt.

Súlyosító körülmény volt továbbá a vagyon elleni bűncselekmények elszaporodottsága, a büntetőeljárás hatálya alatti, valamint az éjszakai órákban történt elkövetés is. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság a vádlott beismerő vallomását, megbánását, kiskorú gyermekes családi állapotát, továbbá azt is, hogy letartóztatását megelőzően beteg nagykorú hozzátartozóját is ápolta.

Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben a vádlott és védője – enyhítésért – fellebbezést jelentettek be.


Kapcsolódó cikkek