Néhány gyakorlati gondolat az élő végrendeletről

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cselekvőképes személyeknek jogi lehetőségük van, hogy esetleges cselekvőképtelenné válásuk esetére előre rendelkezzenek egészségügyi ellátásukra vonatkozóan, akár életmentő, életfenntartó beavatkozások visszautasításáról is.

A jogalkotó megadja a lehetőséget a cselekvőképes személyeknek, hogy későbbi cselekvőképtelenné válásuk esetére már előre rendelkezzenek egészségügyi ellátásukra vonatkozóan: közokiratba foglaltan lehetőségük van visszautasítani meghatározott ellátásokat, vizsgálatokat, életmentő, életfenntartó beavatkozásokat arra az esetre, ha gyógyíthatatlan betegségben szenvednének és betegségük következtében önmagukat fizikailag ellátni képtelenek, illetve kijelölhetik azt a cselekvőképes személyt, aki majd helyettük gyakorolja az ellátás visszautasításának jogát.

Az önrendelkezési jog az egészségügyi törvényben (1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről; Eütv.) szabályozott egyik legalapvetőbb, a betegeket megillető jog. Önrendelkezési joga alapján az adott cselekvőképes beteg szabadon eldöntheti, hogy akar-e egészségügyi ellátást igénybe venni és az ellátás során mely beavatkozások elvégzéséhez járul hozzá, illetve melyeket utasít vissza.

A betegek önrendelkezési joga

A korábbi jogszabály (az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény) eszméje szerint az orvos a beteg érdekében meghozta a kezeléssel és az ellátással kapcsolatos összes döntést, amelyben a beteg nemigen játszott szerepet. A korábbi szabályok értelmében az orvos gyógyító-megelőző tevékenységének keretében a tudományosan elfogadott vizsgálati eljárásokat, gyógymódokat és gyógyító eszközöket maga választotta meg, sőt még az általa gyógyíthatatlannak vélt beteget is köteles volt a legnagyobb gondossággal kezelni. A beteg beleegyezését a korábbi törvény egyedül az orvosi gyakorlatban még kellően ki nem próbált vizsgálati, gyógyító eljárásokhoz, illetve a műtétek elvetéséhez szabta feltételként.

Az Eütv. az 1998. július 1-jén történt hatályba lépésével deklarálta a betegek jogainak védelmét, kimondva azt is, hogy a betegek személyes szabadsága és önrendelkezési joga kizárólag egészségügyi megfontolásból, csak a törvény adta esetekben korlátozható, továbbá a korlátozás módjának és mértékének arányosnak kell lennie a védendő cél vagy a közérdek jelentőségével. Főszabállyá vált, hogy minden egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele a beteg kényszertől és fenyegetéstől mentes – a jelentősebb (invazív) beavatkozások esetében írásbeli alakban történő –, bármikor visszavonható beleegyezése. Az életmentő és az életfenntartó beavatkozásokat az orvos a beteg külön beleegyezése nélkül is köteles elvégezni, azonban ez alól a törvény kivételt enged: eszerint a cselekvőképes beteget – önrendelkezési joga részeként – megilleti az ellátás visszautasításának joga, amely alapján a cselekvőképes személy meghatározott alakban kifejezett jognyilatkozatával eldöntheti, mely egészségügyi beavatkozásokat nem akarja igénybe venni. Korlátot jelent, hogy a beteg az ellátást csak abban az esetben utasíthatja vissza, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét nem veszélyezteti, amely szabályt az Eütv. 20. § (2) bekezdésben leírt formai követelmények beiktatásával szűkíti a jogalkotó abban az esetben, ha a kezelés elmaradása a beteg egészségi állapotában súlyos vagy maradandó károsodást okozna, így a betegnek a visszautasító nyilatkozatot legalább teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve ha írásképtelen, akkor szóban, két tanú együttes jelenlétében kell megtennie.

Az életmentő, életfenntartó kezelés visszautasítása

Az Eütv. az életmentő, életfenntartó kezelés visszautasítására további feltételeket szab: ezeket a beavatkozásokat abban az esetben utasíthatja vissza a beteg, ha olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezetne és gyógyíthatatlan.

A jogalkotó ezzel párhuzamosan az egészségügyi intézmény kötelezettségévé teszi, hogy egy háromtagú bizottság a beteget megvizsgálja és három napon belül írásban nyilatkozzon a beteg belátási képességéről, azaz arról, hogy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta-e meg. Ez után, az orvosi bizottság nyilatkozatát követő 3. napon, a betegnek két tanú előtt ismét ki kell nyilvánítania az életmentő vagy életfenntartó kezelés visszautasítására vonatkozó akaratát.

Előzetes nyilatkozat – élő végrendelet

A jogalkotó az Eütv. hatályba lépésével tehát bevezette az úgynevezett előzetes nyilatkozat tételének lehetőségét, amely a passzív eutanázia kérdésköréhez tartozó jogintézmény, a köznyelvben „élő végrendeletként vagy living willként” egyaránt ismert. Az előzetes nyilatkozat az Eütv. hatályba lépésének kezdetétől egészen 2014. július 22-éig abban az esetben volt érvényes, ha azt közokiratba foglalták és pszichiáter szakorvos egy hónapnál nem régebbi szakvéleményében igazolta azt, hogy a nyilatkozó döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg, továbbá a nyilatkozatot kétévente meg kellett újítani.

Az Alkotmánybíróság szerint az egészségügyi jogban is számos nyilatkozat tehető a beteg által, de egy esetben sem kell az ellátás visszautasításához előírt módon igazolnia belátási képességét. Annak sincs észszerű indoka, hogy egy bármikor visszavonható nyilatkozat érvényességét a törvény határozott idejűvé tegye

Az Alkotmánybíróság dr. Vadász Gábor nyugalmazott főorvos indítványára 2014 július végén alaptörvény-ellenesnek ítélte az Eütv. eme rendelkezéseit és megsemmisítette az érintett jogszabályrészeket. Az Alkotmánybíróság határozatában kiemelte, hogy a pszichiáteri szakvélemény beszerzése a magyar jogrendszerben egyedülálló feltétel, a magyar jog ugyanis több komoly jogkövetkezménnyel járó jognyilatkozatot, illetve jogügyletet ismer és egyetlen más esetben sem kívánja meg a nyilatkozattevő belátási képességének igazolását, holott ennek komoly jelentősége lehet, példák erre a végrendelkezés vagy akár a nagy értékű ajándékozás is. Az egészségügyi jogban is számos nyilatkozat tehető a beteg által, de egy esetben sem kell az ellátás visszautasításához előírt módon igazolnia belátási képességét. Az Alkotmánybíróság szerint nincs észszerű indoka annak sem, hogy egy bármikor visszavonható nyilatkozat érvényességét a törvény határozott idejűvé tegye, az élő végrendeletet tevő személy saját értékrendje szerint rendelkezik nyilatkozatában és semmi nem indokolja, hogy ez az értékrend két éven belül érvényét veszítse, mintegy elavuljon, továbbá a korlátozás azért is szükségtelen, mert a nyilatkozó bármikor visszavonhatja vagy megváltoztathatja élő végrendeletét – két évnél rövidebb időn belül is.

2014. július 22. előtt tehát garanciális szabály volt, hogy a közjegyző előtt tett nyilatkozatok csupán abban az esetben lehettek érvényesek, ha a közokiratban a közjegyző feltüntette, hogy előtte felmutatták eredetben az egy hónapnál nem régebbi pszichiáter szakorvosi véleményt arról, hogy az érintett személy cselekvőképes, belátási képessége teljesen ép és tájékozottsága megfelelő a döntése következményeinek tekintetében. A szakvéleményt a közjegyző mellékletként csatolta a közokirathoz. Figyelemmel a pszichiátriai vélemény beszerzésének bonyolultságára és költségességére, valamint arra, hogy a nyilatkozatokat kétévente meg kell újítani, továbbá a közokiratba foglalás díjára, elmondható, hogy a betegek csak elvétve, nagyon ritkán fordultak közjegyzőhöz, hogy előzetes nyilatkozatot tegyenek. Nagymértékben hozzájárult ehhez azonban egy további, napjainkban is fennálló probléma is: az élő végrendeletek gyakorlati érvényesülésének kérdése. Korántsem biztos ugyanis, hogy a megtett jognyilatkozat ki tudja fejteni joghatását, mert központi nyilvántartás hiányában nincs arra garancia, hogy a beteg előzetes nyilatkozata előkerül és az sem valószínű, hogy a sürgősségi ellátáskor a beteg vagy valamely jelen lévő elkezdi keresni az elkészített nyilatkozatot. A beteg aligha tudja jelezni, hogy korábban tett-e az ellátás visszautasításáról szóló nyilatkozatot és a közjegyző sem értesül arról, hogy az ügyfelét kórházba szállították, így tehát az előzetes nyilatkozatról az orvos nem szerez tudomást.

A vonatkozó kormányrendelet felkínálja azt a lehetőséget, hogy a nyilatkozat másolatát a beteg átadhatja háziorvosának, aki azt az egészségügyi dokumentációjában megőrzi. A betegnek, amikor felveszik a kórházba, a nyilatkozatról – ha erre képes – tájékoztatni kellene az egészségügyi szolgáltatót is, illetve át kellene adnia a kórháznak nyilatkozata egy példányát, de sajnos sok esetben a beteg már nincs olyan állapotban, hogy ezt meg tudja tenni. A nyilatkozatok nyilvántartásának hiánya nagyban akadályozza azok fellelhetőségét, egyúttal gátolva azok felhasználhatóságát és alkalmazását. Általános jelenség, hogy a fenti élethelyzetekben nem áll rendelkezésre az előzetesen megtett visszautasító nyilatkozat, vagyis a még cselekvőképes személy hiába teszi meg a közokiratba foglalt nyilatkozatát, ha arról – cselekvőképtelensége esetén – a szakorvosnak vagy az egészségügyi szakdolgozónak nincs tudomása vagy annak holléte nem állapítható meg.

Célszerű lenne az elektronikus nyilvántartás

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) már többször felvetette, hogy célszerű lenne kialakítani egy olyan elektronikus nyilvántartást, amelynek keretében az egészségügyi intézmények elektronikus nyilvántartáson keresztül hozzájuthatnának a közjegyzők által elkészített és elektronikusan archivált egészségügyi nyilatkozatokhoz. A MOKK nem olyan nyilvántartást szeretne elérni, mint amilyen az általa vezetett többi elektronikus rendszer (például a Végrendeletek Országos Nyilvántartása vagy a Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartása), amelyek csak a jognyilatkozatok létezésére vagy nem létezésére vonatkozóan adnak információt, azok tartalmának megismeréséhez pedig meg kell keresni az azt elkészítő közjegyzőt vagy a MOKK Levéltárát.

A MOKK felvetette, hogy érdemes lenne a Magyar Orvosi Kamarával és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával közösen olyan adatbázis létrehozásáról egyeztetni, amelyet a MOKK vezetne és használatával az egészségügyi intézmények elektronikus lekérdezéssel tisztázhatnák, hogy a betegek rendelkeznek-e előzetes nyilatkozattal, egyúttal megismerhető lenne azok tartalma is. Nincs annak értelme ugyanis, hogy a lekérdezés pozitív találat esetén megadja a közokirat fellelhetőségének helyét, hogy aztán az azt készítő közjegyzőt vagy a Levéltárat meg kelljen keresni annak továbbítása céljából, és hetek múlva a közokirat a tartalmi megismerés végett megérkezzen a kérelmezőhöz. Azokban az élethelyzetekben, ahol pillanatok alatt kell döntenie az orvosnak, ez a konstrukció elképzelhetetlen. Mindeddig a konzultáció irányába nem történt semmilyen megmozdulás.

Lekérdezhető nyilvántartás hiányában célszerű, ha a beteg átadja nyilatkozatát a háziorvosának, így ha őt megkérdezik, nyilatkozni tud a nála leadott irattal kapcsolatosan, de emellett érdemes egy példányt annak az embernek is átadni, akit a nyilatkozó kijelölt a visszautasítás jogának gyakorlására esetleg egyik hozzátartozónak. A nyilatkozónak érdemes alaposan átgondolnia, hogy kit jelöl meg arra a szerepre, hogy cselekvőképtelenné válása esetére helyette döntsön. Az ellátás visszautasítása egyoldalú nyilatkozat, vagyis csak a nyilatkozónak kell a közjegyző előtt megjelennie. A beteg által megjelölt személynek a kijelölésbe nem kell beleegyeznie, sőt még értesíteni sem kell őt erről.

Az a jellemző egyébként, hogy az ügyfelek közeli hozzátartozót vagy barátot bíznak meg, és ezt előre megbeszélik az adott személlyel, aki sokszor el is kíséri őt a közjegyzőhöz. Az ügyfél a nyilatkozatban konkrétan meghatározhatja azokat az ellátási formákat, amelyeket vissza akar utasítani, de meghatározhatja azt az időtartamot is, amely után már nem járul hozzá életének mesterséges meghosszabbításához. Érdemes ezért orvostól tanácsot kérni a nyilatkozat előtt, amelyet a tapasztalat szerint minden esetben meg is tesznek az ügyfelek.

Azt, hogy a nyilatkozó milyen ellátásokat utasít vissza, kit jelöl ki a nyilatkozat megtételére, minden esetben a betegnek kell meghatároznia. A gyakorlati tapasztalat egyébként az, hogy ugyanabban az okiratban egyszerre tüntetik fel a konkrét ellátásokat és nevezik meg a jövőbeni döntéshozót, ezáltal is biztosítva a nyilatkozat jövőbeni érvényesülését.

A közjegyző feladata a belátási képesség vizsgálata

A fent említett szakaszok megsemmisítésével tehát a közjegyző feladata lett vizsgálni azt, hogy a nyilatkozó döntését a lehetséges következmények tudatában teszi meg előtte. A korábban megkövetelt szakvélemény-készítés során a pszichiáter sem vizsgált mást, mint amit a cselekvőképesség feltételez: azt, hogy képes-e a nyilatkozatot tevő személy felmérni döntése következményeit.

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 120. § (1) bekezdése értelmében a közjegyzők minden egyes hozzájuk forduló ügyfél esetében vizsgálják az ügyleti és belátási képességet, továbbá azt, hogy a nyilatkozat megfelel-e az ügyfél akaratának és valódi szándékának, valamint minden esetben tájékoztatják őt a jogügylet lényegéről és annak jogi következményeiről. Ennek keretében a közjegyző elbeszélget az ügyféllel, hogy tisztázni tudja valódi szándékát és ügyleti képességét. Biztonságot jelenthet az is, hogy a közjegyző független és pártatlan hatósági személyként köteles kioktatni a feleket a vonatkozó jogszabályokról is. Megfelelőnek tűnik tehát a biztosíték a nyilatkozattevő személy cselekvőképességének vizsgálatára, annak megállapítására, hogy képes-e a nyilatkozatot tevő személy felmérni döntése következményeit.

Elmondható, hogy a két, már említett rendelkezés megsemmisítésével egyre többen akarnak előzetes nyilatkozatot tenni, és az is elmondható, hogy nem speciálisan egy-két beavatkozást szeretnének az ügyfelek visszautasítani, hanem igyekeznek általánosan kizárni az életük meghosszabbítása érdekében tehető ellátásokat.

Releváns jogszabályhelyek:

1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 15-19.§§ és 20. § (1) bekezdés

117/1998. (VI. 16.) Kormányrendelet egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól 8. § (1) bekezdés

24/2014. (VII. 22.) AB határozat

---