Nemzetközi drogkereskedő-hálózatot kapcsoltak le


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemzetközi kábítószerkereskedő-hálózat tagjait fogták el a rendőrök Budapesten: a horvát, magyar és koszovói gyanúsítottat egy 115 milliós marihuánaszállítmány elosztásakor érték tetten a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a három férfival szemben.

A hálózat tagjait úgy sikerült elfogni, hogy a KR NNI nyomozóinak tudomására jutott: jelentős mennyiségű kábítószer cserél gazdát csütörtökön a fővárosban, ezért bűnügyi akciót szerveztek az üzletet lebonyolító férfiak elfogására. A rendőrök mindhárom férfit ellenőrizték, majd a X. kerületben átvizsgálták azt a kisbuszt, amelyben a kábítószert tartották. A jármű rakterében két dobozban összesen 46 kilogramm lefóliázott növényi törmeléket találtak a nyomozók. A lefoglalt anyag az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint marihuána, amely súlya alapján többszörösen meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke mintegy 115 millió forint – olvasható a közleményben.

A KR NNI nyomozói az elfogott 32 éves horvát, 57 éves magyar, valamint 23 éves koszovói állampolgárt előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.