Öngyógyító terápiák nyomában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagy felelősséggel és stresszel járó munkához elengedhetetlen, hogy testileg és lelkileg egyensúlyban legyünk. A megfelelő fizikai aktivitás, a sport, a rendszeres mozgás a feszültség levezetésére is alkalmas, valamint hozzásegít a megfelelő erőnlét eléréséhez is. Ám emellett a lelki aktivitás legalább ilyen fontos. Ennek érdekében harmonizáló „kezeléseket”, tevékenységeket ajánlunk Góra Edina terapeuta szakértői segítségével. – Természetgyógyászat-képzésem alatt egy alkalommal behoztak néhány fémtálat, amelyek megkondítva csodálatos hangokat, testre helyezve pedig nagyon finom rezgéseket bocsátottak ki magukból. Amint kezembe vettem, azonnal éreztem,…

A nagy felelősséggel és stresszel járó munkához elengedhetetlen, hogy testileg és lelkileg egyensúlyban legyünk. A megfelelő fizikai aktivitás, a sport, a rendszeres mozgás a feszültség levezetésére is alkalmas, valamint hozzásegít a megfelelő erőnlét eléréséhez is. Ám emellett a lelki aktivitás legalább ilyen fontos. Ennek érdekében harmonizáló „kezeléseket”, tevékenységeket ajánlunk Góra Edina terapeuta szakértői segítségével.

– Természetgyógyászat-képzésem alatt egy alkalommal behoztak néhány fémtálat, amelyek megkondítva csodálatos hangokat, testre helyezve pedig nagyon finom rezgéseket bocsátottak ki magukból. Amint kezembe vettem, azonnal éreztem, hogy erre a módszerre szükségem van. A Peter Hess-féle hangmasszázs-terápiát egyetlen ember oktatja Magyarországon, Radnai Zsuzsanna, így őt kerestem fel és elvégeztem a tanfolyamokat – emlékszik vissza a szakember.

A hanggyógyászat gyökere Nepálban, Tibetben és Indiában több ezer éves múltra tekint vissza. E különleges, és Európában még nem ismert módszer nyomába eredt Peter Hess, német fizikus és egy orvos, Prof. Dr. Gert Wegner évtizedekkel ezelőtt. A hangrezgések emberi szervezetre gyakorolt hatását kutatták hosszú éveken keresztül, amelynek eredményeképpen a hangmasszázs eljuthatott Európába. Peter Hess 1984 óta dolgozik hangtálakkal és önálló módszert dolgozott ki, amelynek célja a test-lélek-szellem harmóniájának helyreállítása, az egészség erősítése. Németországban létrehozta a Hangmasszázs Intézetet, ahol a módszert folyamatosan kutatják és fejlesztik. A Hangmasszázs Intézet terapeutái együttműködnek orvosokkal, pszichiáterekkel, pedagógusokkal, gyógytornászokkal. Foglalkoznak egészséges és sérült felnőttekkel, gyerekekkel, mentális problémákkal, illetve testi fájdalmakkal küszködőkkel egyaránt. A módszer különleges jelentőséggel bír hiperaktív, viselkedés-problémás, illetve tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek fejlesztésében. – A Peter Hess terápiástálak különlegessége abban rejlik, hogy csodálatosan gazdagok felhangokban, rezgésük pedig szokatlanul hosszan tart. Mivel szervezetünk mintegy kétharmada vízből van, a hangmasszázs fizikai hatást gyakorol egész szervezetünkre: szerkezetéből adódóan kiválóan továbbítja a hanghullámokat. A bőrön keresztül hatolnak testünkbe a rezgések, eljutnak az izmokhoz, belső szervekhez, megmozgatva a mintegy 100 billióra becsült sejtet, ezért minden sejtünk masszázst kap, így relaxált állapotba kerülünk. Agyműködésünk kikapcsol minden készenléti, vagy stresszállapotot. Boldogságérzet árad szét bennünk, energetikailag töltődünk ilyenkor, s a többszöri kezelések hatására erősödik az immunrendszerünk, javul a koncentrálóképesség, a kreativitás és a kiegyensúlyozottság – magyarázza Góra Edina.

Az egyéni, Peter Hess Hangmasszázson túl, van lehetőség a szintén hangrezgésekre épülő csoportos relaxációra is. A Meditatív Hangfürdő is Peter Hess-féle tibeti hangtálakkal és gonggal történik. A tibetiek szerint a harmonikus hangok elűzik a rossz szellemeket. Ezek a szellemek a mindennapi stressz, a gondok, a különféle félelmek, az állandó aggodalom, az irigység, a féltékenység és mindaz, ami kibillenthet benső egyensúlyunkból. A hangtálak hangja ellazít, megnyugtat, visszavezet a felnőtt korra többnyire már feledésbe merült ősbizalom-állapothoz. S megtapasztalhatjuk a valódi – félelmektől és szorongásoktól mentes – önmagunkat. A megnyugtató hangok és erőteljes rezgések együttes hatására a test megpihen, öngyógyító folyamatok indulnak el. Harmóniába kerülünk.

Önfejlesztésre, testi-lelki egészségünk karbantartására remek lehetőséget nyújt a Csung Jüan Csikung. A csikung egy kínai önfejlesztő és egészségmegőrző módszer, amely több ezer éves múltra tekint vissza. Folyamat, amelyben megtanulható a csí (qi, ki, életerő prana stb.) érzékelése, begyűjtése, tudatos áramoltatása és kibocsátása. Tekinthető egyfajta művészetnek is, amelyben a mű és az alkotó egyaránt mi magunk vagyunk. A rendszer nagymesterének, Xu Mingtang szavai szerint: „a Csikung az Élet egyszerű tudománya”. Mindenki számára elsajátítható módszerről van szó, amely a test mozgásának (vagy éppen mozdulatlanságának), a légzésnek és a tudatnak (gondolati képek) az összehangolására épül. A Csung Jüan csikung gyakorlatai átfogóan hatnak fizikai, energetikai és információs szinten egyaránt, amelyek pozitív energetikai, valamint testi-lelki folyamatokat indítanak el.

– Mindazonáltal a csikung lényegesen több a köztudatban forgó egészségmegőrzésnél. Spirituális út is egyben. E rendszerben senki nem mondja meg, mit gondoljunk, miben higgyünk, és hogyan éljünk. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy önmagunkat és a világot mélyebben megismerve a lehető legszabadabban dönthessünk. A gyakorló egészsége már alapszinten javulásnak indul, fokozatosan erősödik képessége az energiagyógyításra, felsőbb szinteken pedig tovább növelhető az érzékenység. A ma még mindig különlegesnek számító képességek (pl. intuíció, gyógyító erő, magas szintű kreativitás és problémamegoldás) felerősödnek. E rendszer gyakorlatilag univerzális, bármilyen problémacsoport megoldásához hozzásegít, lehet az tanulási, koncentrációs, kommunikációs probléma vagy emberi viszonyokkal kapcsolatos kérdések. Régi beidegződések, esetleges félelmek oldódnak, nő a tolerancia, az elfogadás, a stressztűrő-képesség és a munkabírás. A tartós változáshoz azonban idő kell és kitartó szorgalom a gyakorlásban. Az oktatás tematikája szintekre épül, az első 4 szint tanfolyami keretekben sajátítható el. Az első szint már önmagában is egy teljes rendszer, amely akár életünk végéig gyakorolható – véli a szakember, aki a komolyabb problémák kezelésére az egyénre szabott komplex kezeléseket ajánlja. – A foglalkozások alkalmával tanácsadás helyett beszélgetéssel, energetikai, illetve más terápiás kezelésekkel támogatom a hozzám fordulók gyógyulását, amely mindig a vendégemmel való közös munkán alapszik. Komplex egyéni terápiáim az alábbi „eszköztárból” kerülnek kialakításra: Peter Hess Hangmasszázs terápia, Akupresszúra, Tradicionális thai masszázs, Energetikai kezelés, Életmód tanácsadás.

Problémák oldására az egyéni terápiák mellett kiváló lehetőség lehet a családállítás is, amely Bert Hellinger módszere alapján történik. Lényege, hogy a felmerülő problémáink jórészét a családi rendszerünkben felborult rend okozza, tehát azok gyökere a családban megjelenik és többségében oldható is. E terápia csoportban történik, de mindenkivel egyénileg dolgozik a szakember. – A soron következő résztvevő elmondja a problémáját, majd kiválaszt a többiek közül szereplőket, akik őt magát, illetve a többi személyt jelzik. (Nem szerepek, helyzetek eljátszásáról van szó, ez nem pszichodráma.) Behelyezi őket a térbe, ahol a meginduló mozgások, érzések megjelenése által hamarosan kirajzolódik a történet, ahová a probléma gyökere köthető. Ez az a pont, ahol az oldás megtörténhet. Már egy-egy állítás is sokat lendíthet a helyzeten, és a családállítás alatt látottak a legtöbb esetben új megvilágításba helyezik a problémát. Ez a terápiás módszer leggyakrabban 3 hetente vehető igénybe.

Krausz Viktória

 

 

A Meditatív Hangfürdő kifejezetten javasolt

  • ha a stressz és aggodalom rendszeresen hatalmába kerít,
  • ha változás előtt állsz, vagy a változás folyamatában már benne vagy,
  • ha pihenni, töltődni szeretnél,
  • vagy egyszerűen csak egy különleges hang- és benső élményre vágysz.

A Meditatív Hangfürdő és a Hangmasszázs nem javasolt

  • szívritmus szabályozóval élőknek,
  • epilepsziára hajlamosok számára,
  • valamint a terhesség első harmadában.

Góra Edina akupresszőr, Peter-Hess®-féle hangmasszázs-terapeuta és csikung oktató. Érdeklődésének középpontjában nagyjából 10 éve a keleti önfejlesztő módszerek és a természetes gyógymódok állnak.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.