Online terrorizmus

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rudolf Steiner szerint „.a fizikai világ mögött és azzal bensőségesen összekapcsolódva egy szellemi-érzékfeletti világ van, és az ember képes arra, hogy bizonyos megismerési erők kifejlesztésével betekintsen ebbe a fizikai világgal összeszövődött érzékfeletti világba.”

Talán ugyanez történik a rohamos fejlődés által, amikor az Internet segítségével olyan hatalom birtokosaivá válunk, amely nemcsak azt jelenti, hogy betekinthetünk egy képzeletünket is felülmúló világba, hanem azt is, hogy ott el is tévedhetünk. Mert a rossz cél érdekében alkalmazva megfoszt minket az egészséges aranyérzéktől, és sokunk a világ gátlástalan bekebelezőjévé válik. Mások pedig hübriszük teljében észre sem veszik, hogy milyen kiszolgáltatottak a maguk által fejlesztett és tökéletesnek tűnő térben. Hugo Gernsbackkel és Jules Verne-nel együtt a science fiction harmadik atyjának tartott Herbert George Wells a XIX. század legvégén megírta a Világok harca c. remekművét, amelynek XXI. századi adaptációja a hazai mozikban is sokkolta a közönséget. Sokáig „(…) nem hitte volna senki sem, hogy a földi életet oly értelmes lények kísérték beható, éles figyelemmel, akik bár halandók, mint az ember, ennél hatalmasabbak; hogy az embereket, mialatt saját ügyeikkel voltak elfoglalva, körülbelül oly gondosan vizsgálták és tanulmányozták, mint a vízcseppben nyüzsgő, szaporodó, múlékony teremtményeket szokás mikroszkópon keresztül. Az emberek, apró-cseprő ügyeiket végezve, határtalan elégedettséggel jártak-keltek a föld hátán, s boldogokká tette őket az a tudat, hogy föltétlenül uralkodnak az anyagon. Lehet, hogy az ázalagok is így érzik magukat a mikroszkóp alatt. Nem volt ember, aki úgy gondolt volna e térben lebegő régebbi világokra, mint az emberi nemet fenyegető veszedelem forrásaira, s aki gondolt rájuk, azon a gondolaton, hogy élet van rajtuk, csak keresztülsiklott, mint olyasmi, ami lehetetlen vagy valószínűtlen.”

Beszélgetőpartnerünket, Szabó Imrét, az OKRI kutatóját most arról kérdezzük, hogy vajon az Internet világa is olyan új világ, amely felülírja a meglévőt?

Szabó Imre: Ha nem is írja felül a régit, de gyökeresen megváltoztatja. A hagyományos világ csak úgy képes fennmaradni és fejlődni, ha alkalmazkodik az Internet jellegzetességeihez.

Történt-e már olyan átfogó online terrortámadás, amely arra figyelmeztetett, hogy tényleg komolyan kell vennünk az Interneten keresztül történő fenyegetéseket?

Igen, az első ilyen éppen három évvel ezelőtt történt, amikor – feltehetően orosz – hackerek (de azt persze még máig sem sikerült bizonyítani, hogy az oroszországi szerverekről érkező adatokat ki küldte ) az észt kormány- és bankrendszer online infrastruktúráját támadták meg, és ennek következtében a teljes kormányzat, illetve az egész bankrendszer megbénult. Ezzel persze nem arra akarom felhívni a figyelmet, hogy az infrastruktúra további elektronizálását a jövőben vissza kell fognunk, hanem inkább csak arra a tanulságra, hogy a fejlesztéssel együtt a megfelelő technikai védekezésről is gondoskodnunk kell.

Pontosan mit jelent az informatikai terrorizmus? Mióta van jelen a szaknyelvben? Miben különbözik a hagyományos értelemben felfogott terrorizmustól?

Az informatikai terrorizmus mint önálló kategória elterjedése a büntető jogirodalomban a szeptember 11. utáni időszakra tehető.

A terrorcselekmény és annak eszközcselekményeiként meghatározott bűncselekmények közötti alapvető különbség a cselekmény motívumában, illetőleg célzatában ragadható meg. A terrorcselekménynél ez a célzat politikai motivációból fakad, míg egyéb esetben a motiváció többnyire az elkövető személyéhez, személyiségéből fakadó igényeihez kötődik. Az informatikai terrorizmus célja az, hogy a társadalom fenyegetettség-érzetének szüntelen gerjesztésével az állam cselekvőképességébe vetett bizalmat lerombolja, és ilyen módon valóságosan is aláássa az állam képességét arra, hogy az események felett kontrollt gyakoroljon (kormányzati politika befolyásolása, kormányzat kényszerítése, civil lakosság fenyegetése).

Melyek az informatikai terrorizmus határterületei?

Az informatikai terrorizmus két határterületét az informatikai bűncselekmények köre, illetőleg az informatikai hadviselés körébe tartozó magatartások képezik. Ha az informatikai bűncselekményekhez a terrorizmushoz kapcsolódó célzat is társul, informatikai terrorizmusról beszélhetünk. Az informatikai hadviselést pedig az különbözteti meg az informatikai terrorizmustól, hogy a háborúban tilos lakosság ellen erőszakot alkalmazni, fosztogatni, tilos a lakosság sérelmét okozó cselekményt elkövetni, míg a terrorizmus célpontja elsődlegesen pont a civil lakosság.

Az informatikai terrorizmus három fő fejlődési iránya különböztethető meg: informatikai terrorizmus mint a rombolás, pusztítás eszköze; mint a tömeges zavarkeltés eszköze; és mint a társadalmi bizalom megdöntésének eszközei.

A tömeges pusztítás kategóriájához azok a cselekmények tartoznak, ahol olyan számítástechnikai rendszereket érintenek, amelyek közveszély előidézésére alkalmas berendezéseket kontrollálnak. Ilyen lehet például egy nukleáris erőműben zajló maghasadást szabályozó rendszer, melynek megzavarásával hasonló baleset idézhető elő, mint amilyen Csernobilban történt. Ez ugyan terrorista akciónak minősíthető, azonban nem tekinthető informatikai terrorizmusnak, hiszen a magatartás nukleáris katasztrófát idéz elő, és nem informatikai katasztrófát. Emiatt nem nevezzük például mechanikai terrorizmusnak az autóban elhelyezett pokolgépekkel végrehajtott merényleteket sem.

A tömeges zavarkeltés lényege a civil lakosság pszichológiai manipulációja. Ide tartozik minden magatartás, melynek célja a civil lakosság demoralizálása azáltal, hogy a lakosság a kormányzat hatékonyságába vetett hitét megingatja. Ennek a cselekménycsoportnak a sérülést, illetőleg kárt okozó magatartás inkább csak közvetett következménye lehet. A tömeges zavarkeltés valamely hagyományos módon megvalósított terrorcselekmény következményeinek a fokozására szolgál. A szeptember 11-ei események esetében az emberek milliói nézték a televíziós, illetve az interneten elérhető hírműsorokat, hírcsatornákat azért, hogy megtudják, mi is történt pontosan. Ha ebben az esetben a nagyobb hírportálok honlapjait olyan címoldalakra cserélték volna fel a terroristák, melyben kitalált hírek szerepeltek volna (pl. nukleáris holokauszt Európában és Ausztráliában, Oroszország atomcsapásra készül az USA nagyobb városai ellen stb.) bekövetkezhetett volna egy másik Orson Welles-i tömeghisztéria. Arra gondolok itt, amikor a Világok harca rádiós közvetítése miatt országszerte pánik tört ki az USÁ-ban. Ebből is adódik, hogy ezeknek a cselekményeknek nem célja a közvetlen károkozás, sokkal inkább a kormányzat elleni terror hatásának fokozása.

A társadalmi bizalom megdöntésének eszköztára nagyon széles. Az ilyen típusú, informatikai terrorcselekmény körébe vonható magatartások elsődleges célpontjai a kritikus infrastruktúrához kapcsolódó eszközök, szoftverek, adatbázisok (energiaellátás, közlekedés, egészségügyi informatika, e-közigazgatás, infokommunikációs szolgáltatások). A támadások célja, hogy az infrastruktúra működésébe vetett bizalom megdöntésével demoralizálja a lakosságot. A támadás az adott rendszer leállását eredményezi, és azt a látszatot kelti, hogy az állam nem képes megvédeni a társadalom működésének alapstruktúráit.

 

Szükséges-e az online terrorizmust önálló kategóriaként kezelni? Megfelelő eszköz-e a büntetőjog ezekben az esetekben? Beszélgetésünket ezekkel a kérdésekkel folytatjuk az ÜgyvédVilág következő számában.

Dr. Kiss Anna

---