Önmagát jelentette fel a holland adatvédelmi hatóság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adatvédelmi hatóság nem járt el kellő körültekintéssel, amikor másolatban, nem pedig titkos másolatban küldtek ki egy körlevelet. Az ügy azért kapott nagy sajtóvisszhangot, mert a címzettek újságírók voltak. Az incidens következtében harmincnyolc újságíró email címe vált ismertté.

Az adatvédelmi incidenst  Graham Cluley szakértő fedezte fel, s nyomában megírta a G Data.

Érdekesség, hogy a kiküldött email célja éppen az volt, hogy felhívja az újságírók figyelmét az európai adatvédelmi rendeletre, a GDPR-ra.

Valószínű az eset örökre rejtve maradt volna a közvélemény előtt, ha a témára érzékeny újságírók nem feszegetik tovább a kérdést, és faggatják arról a holland adatvédelmi hatóságot, hogy mikor kezd vizsgálatot saját maga ellen.

Ezért aztán a holland adatvédelmi hatóság végül is megtette a szükséges bejelentést, igaz, nem a GDPR által előírt 72 órán belül.

Persze, a holland újságírók nagy valószínűséggel már korábbról ismerték egymás email címeit, így nagy kárt igazán nem okozott az incidens.

A magyar hatóság, a Nemzeti Adat- és Információszabadság Hivatalának (NAIH) 2019 májusi adatai szerint a leggyakoribb adatincidensek a téves címre küldött küldeményekből származnak, itthon az esetek 60 százalékában történik hasonló vétség.

(baon.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.