Peugeot 508 2.0 HDi GT-Line – Semmi sem a régi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha pimaszul fogalmaznánk, akkor egyszerűen csak annyit mondhatnánk, nagyon durván megújult a Peugeot legnagyobb modellje, az 508. Első pillantásra úgy látjuk, mintha egy nemzetközi autószalon bemutatóján lennénk és ezzel nem is sokat tévedünk, hiszen az 508-as a francia gyár tervezői által rajzolt, az utóbbi években bemutatott tanulmányautók egyvelege.

Ilyen tanulmány a 2017-ben bemutatott Instinct, ahonnan tesztautónk a harcsabajuszként a LED-es lámpákból lefelé, a légbeömlő nyílásáig húzódó keskeny, majd 50 cm hosszúságú LED-csíkot örökölte, amely nappali menetfényként és indexként is igen látványosan funkciónál. De valójában a formatervezők az 508-as alakját már a 2014-es Exalt tanulmánymodellel megálmodták, ebben a formában jelent meg az alig 1,40 m magas és hangsúlyosan áramvonalas, kupéra emlékeztető sziluettel a mostani modell, ahol világossá vált, hogy a gyár szakít a tipikus limuzin karosszériával és próbál áttérni egy ötajtós fastback, picit szedános, picit kupés kialakításra.

Peugeot 508 2.0 HDi

Látványos formai megoldásaival nagyon is kitűnik saját szegmenséből, GT-Line felszereltsége nem sokat mutat magából, itt már alapnak számítanak a LED-es lámpák, a pepita-króm mintázatú hűtőmaszk krómozott kerettel és a fekete tükörházak (A szerző felvételei)

Ez egy erős, határozott lépés a Peugeot részéről, hiszen a D-szegmensben érkező 508 európai piaca egy évtizedes visszaesést követően négy éve stagnál, a SUV-modellek és a prémium gyártók kereszttűzében egy kivételes, egyedi modellel léptek a franciák.

Peugeot 508 2.0 HDi

Tökéletes arányokkal rendelkezik az új 508, az autó hossza az előző generációhoz képest 8 cm-rel rövidebb lett, míg magassága 6 cm-t kopott

A lapos, zömök motorháztető a dinamikus hatás érdekében a lehető legalacsonyabbra került, az orr-rész egyenesen lehengerlő, már-már agresszív. A hűtőmaszk közepén trónoló oroszlán és a motorháztető orrát díszítő „508” felirat az elődök, az 504 kupéváltozata előtt tiszteleg. A 4,75 méternél nem hosszabb 508 sziluettje tökéletesen harmonikus arányokat mutat, a feszesen ívelő, áramvonalas tetővonal alacsonyan húzódik és keskeny ívét tovább erősítik a visszafogott méretű ablakok, melyek keret nélküli ajtókba illeszkednek.

Peugeot 508 2.0 HDi

Hátulról is egyedi látványt nyújt az 508-as, a többlengőkaros hátsó felfüggesztése nem mindig van a helyzet magaslatán, a 17 helyett 19 colos kerekei az extra listát bővítik

Az autó hátulja mellett sem mehetünk el szó nélkül, itt is megtalálható a márka többi modelljéről ismerős csillogó fekete vízszintes vonal, melyet egy teljesen LED-es, jellegzetes, színes, fénykarmos éjjel-nappal világító, 3D-s lámpák fognak közre. A fastback szó is értelmet kap hátul, az ügyesen elrejtett csomagtérajtó egyben nyílik a szélvédővel, a csomagtér mérete hibátlan, kisebb, mint az előd modellé, de így is 487 liter űrtartalommal kell számolnunk, ha telepakolnánk. A kisebb motyókkal van csak gond, a csomagtérben nincs apró hely, ahova kacatokat pakolhatnánk, egy akasztó van a szatyrok tárolásához és a második sor üléseit sem tudjuk buktatni a csomagtérből.

Peugeot 508 2.0 HDi

Német prémium gyártóknak szállítanak azok a cégek, amelyeket a Peugeot is felkért, hogy a legjobb minőséget tudják hozni a keret nélküli ablakok alkatrészeinél, ilyenek a tömítések és az ablakemelők, plusz 1 mm-rel vastagabb az üveg a tökéletes hangszigetelés érdekében

Peugeot 508 2.0 HDi

A jelen változatnál is megtaláljuk a Peugeot i-Cockpit lényegi jellemzőit: a kisméretű kormányt, a 10 colos nagy HD érintőkijelzőt és a magasra helyezett, HD minőségű, digitális műszeregységet

A belső tér mindenképp a látványra hajaz, egyből magával ragadó formavilágát ismerhetjük már a márka SUV-modelljeiből, csak itt minden passzentosabban, jóval alacsonyabban, sportosan közel helyezkedik el hozzánk, zseniális az összhang. A jó fogású, kicsi kormánykeréktől kezdve a magasan elhelyezett, szabadon konfigurálható 12,3 colos LCD-kijelzős műszeregységen át az egészen lenyűgöző kialakítású középkonzolig, az automataváltó karjáig.

Peugeot 508 2.0 HDi

Az ülőlap hosszúsága kézzel állítható, oldaltartása kiváló, az AGR-tanúsítványú üléseknek

Peugeot 508 2.0 HDi

Hatalmas a központi kijelző, minden állítható információt egyszerre jelenít meg, viszont az alkalmazások közötti lépkedés lehetne gyorsabb

A 10 colos érintőképernyős multimédiás kijelző továbbra sem gyorsaságáról marad meg bennünk, de nagyságának köszönhetően szinte az összes lényeges információt képes egyszerre megjeleníteni. Az alatta elhelyezkedő, szépen kidolgozott gombsor jól használható. Innen tudunk belépni közvetlenül egy-egy funkcióba, ha részletesebb beállításra van szükségünk. Esti utakra is gondoltak a tervezők. A két teljes egészében testre szabható hangulatvilágítás a „Boost” és „Relax” névre keresztelt, az érzékek közvetlen élénkítését teszi lehetővé.

Peugeot 508 2.0 HDi

Szépen oldották meg a csomagtérajtót, egyetlen érdeklődő szemlélő sem gondolta, hogy ötajtós modellről van szó és mindenkinek tetszettek a 3D hatású lámpák

Kényelmét nem érheti panasz, futóműve tökéletes darab, de inkább kényelmes, pedig a GT névből gondolhatnánk sportos beállításra. Apró hiba azért akad, a hátsó futóműben megmaradt a 3008-as modellből ismert pattogási hajlam, nem olyan erős intenzitással, de azért érezni, hogy a bibi ott van.

Peugeot 508 2.0 HDi

A csomagtér 487 liter térfogatú, magas a pereme, de hogy a szélvédő is nyílik, így könnyen pakolható

A sportosság jegyében fogantak a GT-Line felszereltséghez járó kagylósított ülések, amelyek a tesztmodell esetében manuálisan állíthatók, ülőfelületüket sportosan keményre dolgozták, hosszú távon tartásuk jó, a combtámasz hosszúsága manuálisan, míg annak magassága és a deréktámasz elektromosan állítható.

Peugeot 508 2.0 HDi

Hátul csak a magasabbak vannak hátrányban, nekik kicsi lehet a lábtér és szemmagasságban húzódik a tetőkárpit

Vezetési komfortja egészen kiváló, autópályán nagyon könnyedén, szinte légiesen mozog. 180 lóerős kétliteres dízelmotorja minden helyzetben feltalálja magát, nagyobb tempónál, ha gyorsítunk az automataváltó is csak egyet lép vissza a nyolcadik fokozatból, hogy egy lendületesebb gyorsításba kezdjen. Nyomatéka van bőven, az ilyen manőverekhez a négyhengeres blokk 400 Nm nyomatékot rejt magában, 8,3 másodpercre van szüksége a százas tempó eléréséhez. És ha már dicséret érdemli kiváló menettulajdonságait, akkor a fogyasztásával is nagyon, de nagyon meg leszünk elégedve: 130-as tempónál vagy kicsit felette járva 6,5–6,8 literes átlagot produkál, míg a városi araszolásban sem mértünk többet 7,5 literes átlagnál.

Peugeot 508 2.0 HDi

Itt négyféle módot láthatunk a hatból, amit a 12,3 colos műszeregység kínálni tudd

A vezetésmód természetesen állítható, Eco/sportos/kényelmes/normál szolgáltatások közül választhatunk, melyek a kapcsolón keresztül a gépjármű dinamikus funkcióira vannak hatással és az elektronikusan vezérelt felfüggesztéssel. Biztonság területén nem ismer tréfát modellünk, megtalálható benne a 250 méterig hatásos éjjellátó-rendszer, amely hatásosan dolgozik együtt az automata vészfékrendszerrel, ami 140 km/h sebességig éjjel-nappal észleli a gyalogosokat. Dicséretet érdemel a táblaolvasó-rendszer, amely már a Stop!- és a Behajtani tilos!-táblákra is figyelmeztet.

Peugeot 508 2.0 HDi

Van 1,5 literes dízel 130 lóerővel 8,9 millió forinttól, majd jön a kétliteres 160 lóerővel tízmillióért, a sor végén 180 lóerővel 11 milliótól. A tesztautó GT-Line felszereltséggel, utóbbi lóerővel 12,3 milliót ér

Izgalmas autót építettek a franciák, amely nemsokára kombi- és hibridverzióban is elérhető lesz. Könnyed vezethetőségével, de legfőképpen egyedi külső-belső dizájnnal pattintja le magáról a D-szegmens konkurens modelljeit, vannak hiányosságai, de őszinte és izgalmas részleteivel folyamatosan hatása alatt tartja tulajdonosát.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.