Quaestor-ügy: új eszköz a bizonyításban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fekete könyvelést egyértelműen bizonyító eszközt nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben – mondta a fővárosi főügyész szerdán.


Ibolya Tibor közleményében azt írta, a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügy keddi tárgyalásán új tárgyi bizonyítási eszközt csatolt be a bíróságra: az úgynevezett számlakövető elektronikus rendszert. Ezt a Quaestor ügytől elkülönített, pénzmosás bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál jelenleg is folyamatban lévő nyomozás során sikerült a kirendelt szakértőnek teljes körűen helyreállítani – tette hozzá a főügyész, megjegyezve, hogy a számlakövető a már vád tárgyává tett cselekményeknek is fontos bizonyítéka.

A Quaestor csoportnál 2000. július 1-től a számlakövető elektronikus rendszert használták valamennyi bizonylat, továbbá a szabályosan, vagyis bizonylattal, és a szabálytalanul, vagyis bizonylat nélkül végzett pénzmozgás, a be- és kifizetés nyomon követésére – tartalmazza az ügyészségi közlemény.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Ibolya Tibor közlése szerint az elektronikus rendszer lekérdezési lehetőségeit használva egyszerűen és gyorsan megállapítható, hogy a Quaestor csoporthoz tartozó gazdasági társaságoknak egy adott időszakban ténylegesen milyen költsége merült fel, és azokat kifizették-e, ha igen mikor, milyen módon. Ezt a főügyész tájékoztatása szerint a tárgyaláson az eljáró ügyész be is mutatta.

A számlakövető rendszerrel a vádhatóság szerint ugyanilyen egyszerű azt is megállapítani, hogy mikor, ki vett fel bizonylat nélkül készpénzt.

Az új tárgyi bizonyítási eszköz illeszkedik a bírósági szakban lévő ügyben egyébként is nagy számban rendelkezésre álló további bizonyítási eszközök sorába – tette hozzá Ibolya Tibor.

A csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba, a cégcsoport vezetője és társai ellen indított büntetőper tárgyalása tavaly júliusban kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. Tarsoly Csaba a bíróságon korábban úgy fogalmazott, hogy ő és társai egy koncepciós per főszereplői.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.