Quaestor-ügy: újabb 130 tárgyalási nap lesz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb, közel 130 tárgyalási napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék a Quaestor-ügyben a január eleje és július 15. közötti időszakban az eddig megtartott több mint 200 tárgyalási napot követően – közölte a törvényszék hétfőn.

A közlemény szerint a csalás bűntettével és más bűncselekményekben bűnszervezet felépítésével és működtetésével is vádolt T. Cs. és társai ellen indult – bonyolult pénzügyi, valamint informatikai kérdéseket is felvető – büntetőügyben a bizonyítási eljárás igen feszített ütemben, a hét minden napján folytatódik.

A Fővárosi Törvényszék emellett soron kívül rendelkezett az ősz folyamán elfogultságot jelentő igazságügyi könyv-, pénz-, tőkepiaci szakértő helyett újabb szakértő kirendeléséről is, de mind a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Adó- és Könyvszakértői Intézet, mind pedig a Pénz- és Tőkepiaci Igazságügyi Szakértői Testület elhárította a bírósági megkeresést. A törvényszék a szakértői vélemény mielőbbi elkészítése érdekében szükséges újabb intézkedéseket szintén soron kívül megtette.

A hétfőtől péntekig, szinte minden napra kitűzött ügyben a bizonyítási eljárás további tanúkihallgatásokkal és szakértők meghallgatásával folytatódik – írták.

A jegybank 2015. március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hruria Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forint fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.

A Quaestor-ügyben a nyomozás 2015. március 11-én indult el, a Nemzeti Nyomozó Iroda március 26-án három embert gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vette őket üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.