Rács mögé kerül a Dózsa György úti gázoló


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az M. R. ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság a bizonyítás meghiúsításának és a bűnismétlésnek a veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Az ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, míg a védő elsődlegesen rendbírság kiszabását, másodlagosan pedig 1 millió forint óvadék megállapítását kérte a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak betartása érdekében. Továbbá a védő azt is indítványozta, hogy ha a jövőben a bűnügyi felügyelet feloldására sor kerül, akkor védencét mindenhová rendőr kísérje.

A Budai Központi Kerületi Bíróság végzése szerint a terhelt továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros sérelmére, akit ezt követően még bántalmazott is. 2017. május 15-én szintén Budapesten, a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva összeütközött a szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel. A baleset következtében két ember vesztette életét, többen pedig súlyosan megsérültek. A gyanú szerint az is megállapítható, hogy 2017. május 15-ét megelőzően M. R. kábítószert fogyasztott, bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással.

A végzés szerint M. R. vezetői engedélyét Budapest Főváros Kormányhivatala ideiglenesen visszavonta, mivel a gyanúsított nyilvántartott pontjai elérték a vonatkozó törvényben szabott értékhatárt. M. R. vissza akarta szerezni a jogosítványát, amelynek során kapcsolatba került egy személlyel, aki vállalta, hogy elintézi neki, hogy anélkül kapja vissza a vezetői engedélyét, hogy az ehhez szükséges feltételeket személyesen teljesítenie kellene.

Továbbá M. R. – anyagi ellentételezés fejében – mentesülni kívánt a Dózsa György úti baleset kivizsgálására indult büntetőügy hátrányos jogkövetkezményei alól is. A gyanúsított jogosítványa visszaszerzése ügyében segítséget felajánló személy kapcsolatba került egy másik személlyel, aki valótlanul azt a látszatot keltette, hogy egy, a büntetőeljárásra rálátással és ráhatással bíró rendőrt jogtalan előnnyel befolyásolni képes. A két személy megállapodott abban, hogy 1,2 millió forint ellenében a Dózsa György úti közúti baleset miatt indult nyomozás végkimenetelét, valamint a visszavont vezetői engedély visszaadását ezen rendőr, hivatali helyzetével visszaélve, anyagi ellenszolgáltatásért cserébe hajlandó M. R. számára kedvezően befolyásolni. A megbeszélésük alapján a rendőrnek 800.000 forintot kívántak továbbítani, a maradékot pedig egymás közt szétosztották volna. M. R. végül – hivatalos személy jogtalan befolyásolása céljából – 300.000 forintot átadott az egyik személynek, aki ebből juttatott a megállapodásban résztvevő másik személynek, abban a hiszemben, hogy az a pénzt a rendőrnek fogja továbbítani. Azonban az illető valójában nem állt kapcsolatban hivatalos személlyel, a kapott összeget saját céljaira fordította.

A fentiek alapján a gyanúsítottal szemben megállapítható, hogy a bizonyítás meghiúsításának érdekében más személyt jogellenesen befolyásolt.

A végzés továbbá rögzíti azt is, hogy a gyanúsított 2018 novemberében, több alkalommal, az orvosi kezelésére történő oda- és vissza utazása során nem engedélyezetten megjelent egy budapesti étteremben és ott tartózkodott.

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított ismételten, súlyosan megszegte a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait és a szükségesség, arányosság, valamint a fokozatosság elvét vizsgálva úgy ítélte meg, hogy a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsított esetében kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosíthatóak.

A 2018. november 22-én meghozott végzés szerint M. R. letartóztatása 2018. december 22-ig tart.
(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.