Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2016. év során elfogadott adótörvény-módosítás alapján 2017. január 1-jétől 27-ről 18 százalékos mértékre csökken az adó mértéke az „étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom keretében megvalósult szolgáltatásnyújtások” után [1]. Majd az ezen szolgáltatások áfája 2018. január 1-jétől 5 százalékra változik. Az adócsökkentéstől a kormány a szektor fehéredését és a szolgáltatások minőségének javulását várja. Nagy kérdés, hogy a nem hagyományos vendéglátási formák, mint a street food, beletartoznak-e a szabályozásba?
A kedvezményes adómérték – mint minden kedvezményezett adózási eset – alkalmazásával kapcsolatban elő fog kerülni az a kérdés, hogy adójogi értelemben mi tartozik a kedvezményes adómértékkel adózó „étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom keretében megvalósult szolgáltatásnyújtások” fogalma alá. Vajon a jogi rendelkezések csak a klasszikus értelemben vett vendéglátási szolgáltatásokat, vagy a modernebb, különlegesebb vendéglátási formákat is magukba foglalják? Végső soron felvetődik az a kérdés is, hogy: Kedvezményesen adózik-e a street food?
Mi is az a street food?
A street food manapság divatos és igen népszerű formája a vendéglátási szolgáltatásnak. A kifejezés olyan étel- vagy italértékesítést jelent, mikor az ételt az utcán vesszük meg egy büféből, majd azt ott helyben vagy az utcán, menet közben fogyasztjuk el. Elég sokféle formája ismert már a street foodnak kezdve a kolbásztól, egészen a házilag készített hamburgerekig és a vegetáriánus fogásokig. A street food azonban nemcsak az új generáció által kedvelt és ismert fogalom, mivel
a büfében árult ételeket már apáink is fogyasztották,
mikor egy lángost, (debreceni) kolbászt vagy épp egy főtt kukoricát ettek a piacon, a vásárban vagy a Balaton partján. A street food lényegében abban különbözik a hagyományos éttermi értékesítéstől, hogy a vendégnek az ételt nem az étterem melegében, hanem az utca forgatagában kell elfogyasztania.
Összefoglaló jelleggel az alábbi jellemzőket tudjuk kiemelni a street food-értékesítéssel kapcsolatban: az ételt helyben készítik egyszerű eljárással (felmelegítés vagy főzés) és az értékesítés helyén nincsen megfelelő infrastruktúra (fix helyiségek, illetőleg mellékhelyiség, asztalok, székek) és megfelelő személyzet (pincérek) sem, akik kiszolgálnák a vevők egyedi igényeit.
Termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás?
A street food típusú értékesítésének nincsen adójogi fogalma, továbbá az sem állapítható meg „első ránézésre” ezen ügyletekről, hogy
az áfa-törvény szabályozása szempontjából termékértékesítésnek vagy szolgáltatásnyújtásnak minősülnek-e?
A hétköznapi értelemben véve bagatellnek tekinthető kérdés eldöntése azonban nem ilyen kézenfekvő adójogi, különösen az általános forgalmi adó (áfa) szempontjából. A jelenleg hatályos, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény nem tartalmaz pontos szabályt arra vonatkozóan, hogy a fent vázolt ügylet (street food-értékesítés) szolgáltatásnyújtásnak vagy termékértékesítésnek minősül-e. A január 1-jétől hatályos adócsökkentés szempontjából azonban már nem lesz mindegy, hogy termékértékesítésnek vagy (vendéglátás keretében nyújtott) szolgáltatásnyújtásnak minősülnek-e ezek az ügyletek.
A szabályozás eme hiányát a jogalkalmazási, illetőleg a bírói gyakorlat oldhatja fel. Tekintettel arra, hogy – a rendelkezés hatálybalépése híján – magyar ítéletek még nincsenek, így az Európai Unió Bíróságának (ECJ) jogértelmezése jelenthet kiindulási alapot a kérdés eldöntésében.
Kiindulási pont: vendéglátás=szolgáltatások sorozata
Az Európai Unió Bírósága az éttermi értékesítésekkel kapcsolatban 1994-ben előzetes döntéshozatal során előterjesztett kérdésben jutott arra a megállapításra, hogy a vendéglátás főszabály szerint szolgáltatásnyújtásnak tekinthető. A Faaborg-Gelting Linien A/S-ügyben született ítéletben úgy foglalt állást az ítélkező tanács, hogy az étteremben elkészített étel és ital az étterem helyiségében történő elfogyasztása az étterem által nyújtott szolgáltatások sorozatának tekinthető.
A főszolgáltatás ezen ügylet során az étel elkészítése, míg a mellékszolgáltatás a pincér ajánlása,
a megrendelt étel kiszolgálása, az étterem által nyújtott előnyök (mellékhelyiség-használat, asztal, étkészlet … etc.) [2]. Az ECJ ítéletébe azonban megállapította azt is, hogy az elvitelre kínált étel esetében – az eset összes körülménye alapján – más eredmény is megállapítható lehet, tekintettel arra, hogy a termékértékesítés (készétel eladása) pusztán csak egy eleme a szolgáltatások sorozatának. Az ítélet szempontjából releváns ratio decidendi szerint az étteremben való ételértékesítés szolgáltatásnyújtásnak tekintendő.
Speciális értékesítési formák
Az uniós bírói fórum 2009-ben az éttermi vendéglátás modernebb formájával, így a street food-jellegű értékesítéssel kapcsolatba is állást foglalt. [3] Az ítélkező testület a büfékocsis értékesítéssel; a popcorn, chips, illetve a tortilla moziban való értékesítésével és a kolbász, valamint a grillételek értékesítésével összefüggésben fejtette ki álláspontját. A bíróság által megvizsgált esetek lényegében a street food-jellegű vendéglátási szolgáltatásokkal hasonló értékesítéseket foglalnak magukban. A megvizsgált három esetről az alábbi tényállási elemeket vette figyelembe a bíróság:
A büfékocsis értékesítés esetében az árus helyben főzött vagy (fogyasztásra) felmelegített készételeket kínált a fogyasztóknak, akik azt
a büfékocsi oldalánál lévő, a kocsit körbefutó „deszkákat” asztalnak használva fogyasztották el.
A vásárlót az időjárás viszontagságaitól pusztán egy eresz védte meg, amely a büfékocsihoz volt csatlakoztatva.
A sültkolbász és a többiek áfa-terítéken – nem mindegy hol és hogyan kapjuk, hogyan esszük
A mozi előtérben értékesített, a film közben elfogyasztásra szánt popcorn, valamint nachos és tortillachips értékesítésének kérdése azért került a bíróság elé, mivel az előtérben található állópult (könyöklő), bárszék, pad asztal és falipult volt megtalálható, amely lehetővé tette a megvásárolt nassolnivaló elfogyasztását. Így
az ügyletet az értékesítő vendéglátás-jellegűnek tekintette.
A kínált étel elkészítése ez esetben is egyszerű volt: a popcornt gép segítségével készítik el, a nachos és a szósz pedig csak melegítéssel értékesítik a megrendelt mennyiségnek megfelelően.
A falatozóban grillen készült ételek értékesítésével kapcsolatba azt értékelte a bíróság, hogy főként elvitelre (80 százalékban) szánták az elkészült ételeket. A falatozókban azonban az üzemeltető olyan lehetőséget – infrastruktúrát (székek, asztalok és evőeszközök) – kínált, amely elősegítette az ételek helyben való elfogyasztását.
Az ügyben abban kellett lényegében döntést hoznia a bírói fórumnak, hogy a megvalósult, összetett ügyletek egységesen értékelve termékértékesítésnek vagy szolgáltatásnyújtásnak minősülnek-e az áfa-szabályozás tekintetében.
A meghozott ítéletben kifejtett bírói álláspont szerint mind a három vendéglátási forma esetében a termékértékesítéssel együtt jár a főzés és melegítés is, azonban ez nem lehet meghatározó, mivel ezek olyan egyszerű és azonos műveletek, amelyek általában előrelátható mennyiségben állandóan rendszeresen vagy időközönként történnek meg. Vagyis ez nem meghatározó az ügyletek adójogi minősítése szempontjából.
Meghatározó az a körülmény azonban, hogy
nincs pincér, tanácsadás, nincs rendelésleadás a konyhán, nincs ételtálalás,
nincs zárt és állandó hőmérsékleten tartott, kimondottan az étel elfogyasztására alkalmas helyiség, csak alkalmi jellegű, minimális járulékos jellegű, az értékesítő által nyújtott szolgáltatás. Tehát ezen szolgáltatások csak minimális jellegűnek tekinthetőek az ügylet megvalósítása szempontjából.
Mindezen körülmények értékelését követően arra jutott az ECJ, hogy mindhárom forma termékértékesítésnek minősül, mivel nem tartalmaznak olyan speciális, a fogyasztó igényeinek megfelelő elemet, amely megalapozná az ügyletek szolgáltatásnyújtássá való minősítését.
A meghozott ítélet azonban nem zárta le végérvényesen a kérdést,
mivel azt a megállapítást tette, hogy az ételértékesítést megelőző és azt követő szolgáltatások túlsúlya azonban megalapozhatja az ügylet szolgáltatásnyújtássá való minősítését.
Az ECJ fent vázolt ítélete alapján megállapítható tehát, hogy a street food-jellegű ételértékesítés nem minősül az áfa szempontjából szolgáltatásnyújtásnak és ennek folyományaként étteremi jellegű szolgáltatásnyújtásnak sem.
Befejezés
A bemutatott ECJ-ítéletek alapján a 2017. január 1-től 18, majd 2018-ra 5 százalékra csökkenő áfa-mérték a jelenlegi szabályok alapján nem terjed ki a street food-értékesítésére. A norma hatályba lépésével olyan
versenyhátrányba fog kerülni ezen népszerű és kedvelt vendéglátási forma,
amely annak jelenetős csökkenésével, vagy akár annak eltűnésével is járhat. Álláspontom szerint érdemes lenne a szabályozás átgondolása, illetőleg annak a street foodra való kiterjesztése is a kitűzött cél (iparág fehéredés) elérése szempontjából.
A cikk az Ars Boni 2016-os cikkíró-pályázatára készült írás szerkesztett változata.
Kávássy Tamás
Források, felhasznált irodalom:
[1] 2017. január 1. napjától hatályos az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa-törvény) 3/A. számú melléklet II. rész 4. pont [2] Kávássy T. (2016): Összetett ügyletek az Európai Unió Bíróságának esetjogában, interneten: https://jogaszvilag.hu/rovatok/vilagjogasz/osszetett-ugyletek-az-europai-unio-birosaganak-esetjogaban; letöltve: 2016. október 13. [3] Az Európai Unió Bíróságának C-497/09., C 499/09., C 501/09. és C 502/09. sz. egyesített ügyekben született ítélete