Magyar egyetem a nemzetközi tudástérben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Immár három, az LL.M cím használatára jogosító angol nyelvű szakképzés „fut” az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A program céljáról és sikerességéről is kérdeztük dr. Somssich Rékát, a kar dékánhelyettesét.


Mikor és miért kezdett bele az ELTE ÁJK az idegennyelvű képzések kidolgozásába?

Csaknem egy évtizede, 2009-ben indítottuk el az akkori Európai üzleti jogi szakjogász képzésünket angol nyelven is. A képzést abban az időben nagy érdeklődés kísérte, igaz, még kizárólag csak magyar hallgatók részéről, hiszen a szakjogászi diploma nemzetközi viszonylatban nem volt konvertálható. A képzés LL.M képzésként való akkreditációja 2011-ben történt meg, egyértelműen annak érdekében, hogy azt kinyissuk a külföldi hallgatók irányába, miután ezt a törvényi változások lehetővé tették. Eme új kurzus keretében már nemcsak európai, hanem egyúttal nemzetközi üzleti jogi ismereteket is oktatunk. Az LL.M diplomát adó angol nyelvű képzésünket így 2013 szeptemberében tudtuk elindítani, ezt követte 2016-ban a második angol nyelvű LL.M, az európai emberi jogi LL.M, valamint a 2017 őszétől induló nemzetközi és európai adójogi LL.M képzés. Ez utóbbi kettő – követve a jogszabályi változásokat – már szakjogászi képzésként működően ad LL.M címet. Az angol nyelvű szakjainkkal nem titkolt célunk vonzóvá tenni Magyarországot, Budapestet, a képzéseinket és a karunkat minél több külföldi hallgató számára, amellett, hogy biztosítani szeretnénk a magyar jogászok részére az angol nyelvű szakdiploma megszerzésének, ezzel a jogászok nemzetközi vérkeringésbe való belépésének a lehetőségét is.

Ha jól értem, akkor mindhárom képzés LL.M cím használatára jogosít. De milyen tudást adnak át? Mit tanulnak a hallgatók?

Valamennyi angol nyelvű képzésünk címe gyakorlatilag el is árulja, hogy miről szólnak. A European and International Business Law LL.M program kifejezetten üzleti jogi ismereteket ad át európai uniós és nemzetközi kitekintéssel, a European Human Rights LL.M az emberi jogok európai szabályozását, védelmi mechanizmusait ismerteti meg a hallgatókkal, míg legújabb programunk, az International and European Taxation LL.M egy komplex gazdasági, technikainak tűnő területen segít eligazodni, ami azonban egyre nagyobb szerephez jut nemzetközi és különösen uniós viszonylatban. Ez utóbbi programunk nemcsak jogászok, hanem közgazdászok számára is nyitva áll, akik jogi szakokleveles képzésként tudnak abba bekapcsolódni. Mindhárom programunkon – neves magyar oktatók mellett – sikerült megnyernünk az oktatásra a szakma el­ismert külföldi szaktekintélyeit is, amire nagyon büszkék vagyunk.

Az ELTE ÁJK vezetői hisznek abban, hogy sikeres lehet egy magyar jogi kar Európában és a világon is, az angol nyelvű képzéseik tapasztalatai is ezt mutatják: nagyon sok pozitív visszajelzést kapnak végzett hallgatóiktól

Honnan várják a jelentkezőket? Cél, hogy magyar és nem magyar hallgatók is részt vegyenek a kurzusokon?

Most már talán minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy szerte a világból várunk jelentkezőket, hiszen az üzleti jogi képzésünkön idén már Dél-Koreából, Kolumbiából és Georgiából is fogadunk hallgatókat amellett, hogy immár harmadik éve kiugró az érdeklődés és a részvétel a régió országaiból, elsősorban Szlovákiából, Csehországból és Lengyelországból. Természetesen és nagy örömünkre sok magyar hallgatónk is van. A képzésnek kifejezetten hozzáadott értéke a hallgatói sokszínűség, nemzetközi hangulat, amit nemcsak a hallgatók, de bátran mondhatom, hogy az oktatók is nagyon élveznek. Hasonló érdeklődés látszik kirajzolódni az emberi jogi képzés iránt és biztos vagyok benne, hogy komoly központtá tudunk fejlődni az adójogi képzésünkkel is.

Mennyire lehet sikeres egy magyar jogi kar Európában, a világon?

Mi hisszük, hogy sikeres lehet és az angol nyelvű képzéseink tapasztalatai is ezt mutatják, nagyon sok pozitív visszajelzést kapok végzett hallgatóktól. Fontos tisztán látni, hogy eme képzéseinket költségtérítéses formában indítjuk, azaz ezek a kar vállalkozásai. Tisztában vagyunk azzal, hogy komoly verseny van a jó hallgatókért Európában és a világon. Ha azonban az oktatóink sora kap meghívást és oktathat Európa neves egyetemein, akkor karunknak kötelessége megpróbálni hallgatókat toborozni Magyarországra, maguknak nemzetközi elismertséget kivívó oktatóinkhoz, oktatói közösségeinkhez. Még hosszú út áll előttünk, még sok a tennivalónk, hogy kijelenthessük, az ELTE ÁJK nemcsak a jogtudomány nemzetközi térképén, de a jogi oktatás térképén is jól látható.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

Tervezik-e a képzések bővítését, új akkreditálását?

Természetesen mindig van újabb és újabb ötlet a tarsolyunkban, ugyanakkor komoly kihívást jelent a megfelelő, nemzetközi szinten jegyzett oktatók sorának allokálása ezekhez a képzésekhez. Az alapképzéseink minőségéből sem engedhetünk, az Erasmus-programban is számos oktatónk vállal – sokszor erőn felül – az elvárhatón túli szerepet, így ma még nem dolgozunk újabb nemzetközinek szánt idegennyelvű szak indításán. Az adójogi képzésünk akkreditációja is a hetekben zárult csak le. Célunk a jelenlegi képzések felfuttatása, színvonalának további emelése, hogy azok a vezetőképzések közé tartozzanak Közép-Európában. Így is egyedüli jogi kar vagyunk az országban, amelyik immár három angol nyelvű LL.M kurzust kínál.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?