Cégvilág

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya
2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.

A vezető tisztségviselő felelőssége a cég tartozásáért
2024. március 21.

A vezető tisztségviselő felelőssége a cég tartozásáért

A témakörben meglehetősen sok cikket, részletes jogirodalmat lehet találni jogi oldalakat böngészve. Mindezekre tekintettel magának a (volt) vezető tisztségviselői felelősségnek a kérdését alapjaiban, avagy részleteiben a jelen cikk nem tárgyalja. Ugyanakkor, egy nemrégiben közzétett kúriai határozat egy érdekes elvi jellegű megállapítást tett az ilyen jellegű perekben alkalmazandó bizonyítási érdek tekintetében.

Sok vezető elcsúszhat a jogi megfelelésen
2024. március 14.

Sok vezető elcsúszhat a jogi megfelelésen

Nem mindent szabad, amit lehet: mit jelent ez a jogi-szabályozási megfelelés kontextusában a digitális világban?  Idén először szervez közös szakmai párbeszédet a Portfolio és a Wolters Kluwer a témában: a Digital Compliance by Design&Legaltech Konferencia aktualitásáról az ötletgazdákkal, Kézdi Katalinnal, a Wolters Kluwer Hungary ügyvezetőjével és Firniksz Judittal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Kutatóintézetének kutatójával beszélgetett a portfolio.hu.

2024. március 8.

Megalakult a Nemzeti ESG Tanács

Az elmúlt években globális szinten is megjelent az igény, hogy a vállalatok működésük során tartsák szem előtt a természeti és környezeti értékeket, termékük, szolgáltatásuk társadalomra gyakorolt hatásait. Ezek a szempontok ágyaztak meg az ESG (Environmental, Social, Governance), azaz a környezeti hatások vizsgálatát, a társadalmi kérdések kezelését és felelős vállalatirányítást célzó keretrendszer kialakulásának, amelyet az Európai Unió immáron jogszabályi szintre emelt – szerepel a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.