Fényképekkel írják a valóságot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ismét nemzetközi színvonalú a 36. Magyar Sajtófotó Kiállítás, a honi fotográfusok legnagyobb és legjelentősebb tárlata.


A nyolctagú Borsos família egy Csongrád megyei kis faluban él, a család fő bevételi forrása a gyermekek után járó állami támogatás. Életük nehézsége hű tükörképe Kelet-Magyarország égető gondjainak.

Kiváló fotográfiák láthatók a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításon is (Fotók: A szerző felvételei)

A Menhely Alapítvány krízisautó-szolgáltatása igyekszik minél több rászorultat segíteni. A műszak általában este kezdődik és hajnalig tart.

Eötvös Gábor cirkuszművész egy jeles dinasztia tagja. Három évtizeden át dolgozott apja, id. Eötvös Gábor mellett. Édesapja révén az Eötvös, édesanyja által pedig a Picard cirkuszi dinasztiából származik Eötvös József zsonglőr. 2010-ben alapította újra az Eötvös Cirkuszt.

Egy budapesti fiatalember néhány évvel ezelőtt diákhitelből egy olyan nógrádi térségben hívott életre sportegyesületet, ahol még egy focilabda megvásárlása is nagy dolognak számított.

Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, bába, a hazai otthonszülés úttörője a nyolcvanas évek végétől három és félezer alkalommal kísért szülést az anyák otthonában. A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen két év szabadságvesztésre ítélte, és tíz évre eltiltotta hivatásától.

Életek, sorsok, események, portrék, örömök és tragédiák elevenednek meg idén is a 36. Magyar Sajtófotó Kiállítás hatalmas, lenyűgöző tablóin. A fényképeket látva a néző ámul, csodálkozik, elgondolkodik. Megragadja a fotográfia élménye, kifejezőereje, hatása. A tárlaton 496 győztes mű látható, melyek a legjobban nyerték el a zsűri tetszését. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által meghirdetett 36. Magyar Sajtófotó Pályázatra összesen 247 szerző 2260, tavaly készített pályaművel jelentkezett sikeresen. Az öttagú nemzetközi zsűri összesen 6302 képet tekintett meg, s hozta meg döntését az egyes kategóriákban.

Így Móricz-Sabján Simon Borsosék című sorozatáért Nagydíjat érdemelt, Mónus Márton A krízisautó éjszakája című sorozatáért André Kertész-díjat nyert a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért. Ajpek Orsolya Az otthonszülés fekete báránya című fényképéért Emberábrázolás – portré kategóriában lett második. Urbán Ágnes pedig harmadik díjat kapott az Idős magyar artisták című sorozatáért.

Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke a kiállítás nyitónapján arról szólt, hogy e tárlaton a magyar újságírás csúcsteljesítményei láthatók. Őszintébbek, igazabbak ezek az alkotások, mint amelyek az újságokban napjainkban többnyire megjelennek – fogalmazott. A valóságról szólnak hitelesen, művészien, nemzetközi színvonalon.

Szlukovényi Tamás, a zsűri elnöke hangsúlyozta, 2017-ben a világon ezermilliárd fénykép készült, ezek négyötöde okostelefonnal. A vizuális kultúrát tehát nagymértékben meghatározzák a fotók, így a print médiumokban vagy az internetes újságokban megjelenő felvételek is. Örömmel szólt arról, hogy a pályázók között számottevő a 30 éven aluli fiatalok, a vidéki fotográfusok aránya. Közülük sok a tehetség, a magyar fotózásnak tehát van jövője.

Szigeti Tamás kurátor büszke arra, hogy a sajtófotó-kiállítások immáron harminchatodik éve tárják elénk az előző év legemlékezetesebb, leglátványosabb, legfontosabb pillanatait, hogy többet tudhassunk arról, milyen a körülöttünk lévő világ. Ezért sem gondolja azt, hogy a kiállításon látható, minden eddiginél több fénykép túl sok lenne. „Végiggondolva mindezt, nem lesz kérdés, hogy sok-e a kép, mint ahogy az sem, hogy sok-e a valóság.”

Nyáry Krisztián író a megnyitón arra figyelmeztetett, hogy a Photoshop és a fake news (hamis hírek) korában ma már egyáltalán nem magától értetődő, hogy ami jól látható, az egyszersmind valóságos is. Fel is tette a kérdést, vajon miért higgyünk egy fotónak, illetve a sajtófotók készítőinek. Aztán válaszolt is rá: „Mert az igazi fotóriporter nem kockáztatja a hírnevét. Hiszen egyetlen védjegye van: hogy amit ábrázol, az a valóság. Akkor is az, ha a valóságot mindig a saját alkotó személyiségén keresztül mutatja meg.” Majd hozzáfűzte: „Újra eljött az alkotói személyesség, vagyis inkább a személyiség ideje. Ma már nemcsak a fotón ábrázolt történet a fontos, hanem a fotós története, azaz az életműve is.”

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében szervezett kiállítás 2018. március legvégétől május 13-áig látható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban Budapesten, a VI. kerületben, a Nagymező utca 8. szám alatt. A sikeres pályaművek, valamint a díjazott képek nyomtatásban Az év fotói 2017 című kiadványban láttak napvilágot.

Látványosságok

A díjazottak teljes listája itt olvasható.

A nyertes anyag megtekinthető az interneten is, itt.

A teljes beküldött anyag ezen az oldalon kereshető.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.