Mária Magdolna – új fényben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több szempontból is korszakváltó film készült a bibliai nőalakról. Az életrajzi filmben női szemszögből elevenedik meg az időszámításunk szerinti 33. esztendő. A Magdalénából származó Mária történetét ismerjük meg félreértelmezések, félreértések nélkül: az alkotók segítségével képzeletben olyasvalaki is megszólalhat, akinek erre hosszú évszázadokon át nem volt lehetősége.

 


Garth Davis brit rendező Mária Magdolna (Mary Magdalene) című alkotása egy nő szemszögéből mutatja be Jézus életének meghatározó pillanatait, s egészen másként festi le a haláláig Jézus mellett maradó embert, mint ahogy az az elmúlt évszázadokban ismert volt.

Ahogy a film legvégén futó felirat is utal rá, Nagy Szent Gergely pápa 591-ben, egy átlagosnak tűnő prédikációjában egyenlőségjelet tett Mária Magdolna és a névtelen bűnös nő között, aki egy alkalommal megkente Jézus lábát kenettel. Ezzel megágyazott annak az évszázadokon átívelő gondolatnak, miszerint Mária Magdolna egy Jézus által megmentett néhai prostituált lett volna. 2016-ban azonban Ferenc pápa óhajára a katolikus egyház Istentiszteleti és Szentségi Kongregációja dekrétumában Szent Mária Magdolna addigi emléknapját a Római Általános Kalendáriumban az ünnep rangjára emelte, hogy a mai világ keresztényei mint a nők szolgálatának példaszerű alakját lássák benne.

Jelenetképek a filmből (Fotók: UIP–Duna Film)

A bibliai tárgyú életrajzi filmben női szemszögből elevenedik meg az időszámításunk szerinti 33. esztendő. A Magdalénából származó Mária történetét ismerjük meg, félreértelmezések, félreértések nélkül. Egy olyan felnőtt fiatal nő életét, aki kis halászfalujában fellázad a hagyományos családi értékek ellen, aki nem akar az apja által kiválasztott férfihoz feleségül menni. Inkább otthagyja addigi életét, hogy csatlakozzon egy új, radikális mozgalomhoz, és kövesse karizmatikus vezetőjét, a Názáretből származó Jézust. Tanúja kíván lenni életének, cselekedeteinek, a magasztos céljai eléréséhez vezető úton. Egyszerre válik szemtanúvá és apostollá, karöltve férfitársaival, az „igazinak” mondott apostolokkal.

Szép film született, annak ellenére, hogy a jelenetek a mai gyors vágásokhoz szokott mozinézői szemek számára bizony lassan követik egymást, a lírai elemekben gazdag képsorok már-már nehézkessé teszik a tempót. De talán az alkotók fő célja nem is az volt, hogy nyolcvanöt-kilencven percben, cselekménydúsan tárják elénk a bibliai történetet, hanem hogy legyen idő elmélkedni az elhangzó mondatokon, a képszerűen ábrázolt gondolatokon – százhúsz perc során. Hogy a Szicíliában forgatott, bibliai tájakat idéző képekkel képzeletben kétezer év messzeségébe utazhassunk. Garth Davis rendező ebben a nagy elődök, Pier Paolo Pasolini (Máté evangéliuma), Martin Scorsese (Krisztus utolsó megkísértése) és Mel Gibson (A passió) nyomdokain szeretne haladni.

Iain Canning és Emile Sherman társproducerek ötlete volt a film megvalósítása, melynek alapgondolatát egy régészeti lelet szolgáltatta. Egyiptomban és Görögországban pergamentöredékeket találtak, melyeket Mária Magdolna evangéliumaként azonosítottak. Mi lenne, ha női szemszögből dolgoznák fel a bibliai világot, Jézus életét és halálát, ahogy más még nem láttatta e korszakot? Helen Edmundson angol drámaíró és Philippa Goslett forgatókönyvírók célja is az volt, hogy eloszlassanak egy több százéves tévedést, ahogy Mária Magdolna alakját félreértelmezte a világ. Úgy érezték, eljött az alkalom, hogy a segítségükkel képzeletben olyasvalaki is megszólaljon, akinek erre hosszú évszázadokon át nem volt lehetősége.

A forgatókönyv több teológiai és történelmi szöveg feldolgozásával készült – a legfontosabb szöveg a Mária evangéliuma volt –, emellett az alkotók munkáját zsidó, görög ortodox és katolikus bibliaszakértők, valamint történészek tanácsadóként segítették. „Nem állítjuk, hogy ez a film valamilyen teológiai vagy történelmi tanúságtétel próbálna lenni – fogalmaz Liz Watts társproducer. – A történetet bárki szabadon értelmezheti, mert elsősorban történet, miközben mindenki vallását messzemenően tiszteletben akartuk tartani.” Emellett azt is hangsúlyozza, hogy művükben minden tanítvány másként közelíti meg, milyen lesz Isten Királysága a Földön, illetve az miként veszi kezdetét. „Mária a film cselekménye során ráébred, hogy Jézusnak ennél egyszerűbb az üzenete: belülről kell megváltoznunk ahhoz, ha változtatni akarunk a világon magunk körül.”

A film főszerepét a 33 éves, kétszeres Oscar-jelölt (A tetovált lány, Carol) amerikai színésznő, Rooney Mara alakítja. „A legtöbb hasonló film kizárólag Jézusról szól, ezúttal azonban Mária Magdolna áll a középpontban. A legtöbben azt gondolják róla, hogy prostituált volt, ami nem igaz; most kiderül, honnan jött és ki is volt valójában” – mondja.

Jézust a 44 éves, Puerto Ricó-i származású amerikai színész, Joaquin Phoenix formálja meg. A rendező rajta kívül senki mást nem tudott elképzelni a szerepre: „Azt akartam, hogy Jézus hús-vér ember legyen. Továbbá energikus személyiségként akartam őt bemutatni” – jellemzi másik főhőse alakját Garth Davis rendező.

Emile Sherman társproducer abban bízik, hogy az eddig háttérben lévő Mária Magdolna alakját művészi eszközeikkel az őt megillető helyre tudják emelni. „Történetünk valamennyi vallás híveinek képzeletét kívánja megragadni, gyakorlatilag az egész emberiségnek szól. Mária ráébred, hogy a »királyságnak« vagy bármely utópiának, amit meg szeretnénk valósítani, önmagunkból kell fakadnia. Szellemünk legbelül lakozik, ugyanott, ahol a szeretet és a jóság. Mária üzenete ugyanolyan forradalmi maradt, amilyen mindig is volt, és reméljük, hogy mindenkit megérint.”

A mű a UIP–Duna Film gondozásában a húsvét előtti napoktól, 2018. március 29-étől látható a magyar mozikban.

A film előzetese itt tekinthető meg.

Az alkotók véleménye a film újdonságáról itt tekinthető meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.