A társasházi adatkezelés szabályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAIH állampolgári megkeresésre reagálva tekintette át a közösköltség tartozásokba való betekintéssel kapcsolatos adatvédelmi kérdéseket.


Egy közös képviselettel foglalkozó személy az alábbi kérdésekkel fodult a NAIH-hoz, amelyre a hatóság annak közérdekű jellegére tekintettel részletesen válaszolt.

A közös képviselő évközben, tulajdonosi érdeklődésre bemutathatja-e egy másik tulajdonos könyvelésben nyilvántartott közös költség hátralékát, illetőleg arról szóban adhat-e felvilágosítást?

Személyes adat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján szerint vagy az érintett hozzájárulása, vagy törvény (vagy törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete) alapján kezelhető. Az adatkezelő megfelelő intézkedéseket köteles tenni a jogosulatlan hozzáférések megakadályozására.

A jelen esetben az adatkezelés és hozzáférés a társasházakról szóló törvényen (a továbbiakban: „Tht.”) alapul. A Tht. szerint az éves elszámolás elfogadásáról a közgyűlés határoz. Szükségszerű tehát, hogy az éves elszámolás elfogadása érdekében a közgyűlésen szavazati joggal rendelkező tulajdonostársak megismerhessék az elszámolásban szereplő adatokat, így a közösköltségekhez való hozzájárulás előírását és teljesítését a tulajdonostársak nevének feltüntetésével. Ekkor tehát a közgyűlés tagjainak, vagyis a tulajdonostársaknak lehetőségük van arra, hogy megismerjék azt, hogy név szerint melyik tulajdonostársnak mennyi közösköltség hátraléka van.

Nincsen jogszabályi akadálya annak sem, hogy a tulajdonostársak megismerjék a könyvelésbe történő betekintés útján, vagy a postaládába dobott, lezárt tájékoztató útján, vagy egyéb zárt módon azon személyek kilétét, akik a közös költségek fizetésében hátralékkal rendelkeznek, valamint hátralékuk összegét, továbbá azok névsorát, akik a befizetési kötelezettségüket rendszeresen határidőben teljesítik.

A közös képviselő és a tulajdonostársak is kötelesek a személyiségi jogokat tiszteletben tartani a közös tulajdon üzemeltetésével kapcsolatban tudomásukra jutott adatokkal kapcsolatban, mivel azok csak célhoz kötötten használhatóak fel.

A tájékoztatás tehát akkor jogszerű, és akkor felel meg az adatvédelmi előírásoknak, ha az a társasház költségvetésének megismeréséhez szükséges, továbbá nem teszi lehetővé azt, hogy a tulajdonostársakon kívül más, arra jogosulatlan személy is megismerhesse a személyes adatot tartalmazó közösköltség elszámolást. A tájékoztatási jog gyakorlásának részletszabályait a társasház szervezeti és működési szabályzatának (a továbbiakban: „SZMSZ”) kellene tartalmaznia. Az SZMSZ-t a Hatóság nem vizsgálhatja felül, mert a jegyző hatásköre annak megállapítása, ha az SZMSZ jogszabálysértő.

[htmlbox gdpr_komm]

A közös képviselő a bérlő/tulajdonos közös költség hátralékát közölheti-e évközben csak és kizárólag egyetlen tulajdonos/bérlő hátralékát egy egyszerű kiragasztás által, nem a tárgyévi beszámoló keretei között?

A NAIH következetes gyakorlata szerint adatvédelmi szempontból aggályos a költséghátralékkal rendelkező személyek nevének lépcsőházban vagy más nyilvános helyen történő közzététele, mivel azt nem csak az arra jogosultak ismerhetik meg.

Adható-e minden tulajdonosnak teljes betekintést nyújtó hozzáférés egy web alapú társasházkezelő rendszerben, amelyben a teljes könyvelésre, illetve az egyéni tulajdonosi közös költség egyenlegekhez is hozzáférnek a tulajdonosok? Ezzel kapcsolatban a számvizsgáló bizottság tagjai alá kell-e írjanak külön titoktartási nyilatkozatot?

A célhoz kötöttség és a webes felülethez történő biztonságos hozzáférés és azonosítás szükséges a jogszerű adatkezeléshez. Megfelelő technikai megoldásokat kell alkalmazni arra, hogy kizárólag az arra jogosultak érhessék el a kérdéses adatokat. A céltól eltérő módon senki sem használhatja fel az így megszerzett személyes adatokat (pl. harmadik személynek továbbítás, aki nem jogosult azt megismerni). A számvizsgáló bizottság tagjai esetén meg kell különböztetni a tulajdonostársakat és a harmadik személyeket. Tulajdonostárs esetén – aki jogosult az adatok megismerésére – a titoktartás szempontjából a fentebb kifejtett célhoz kötött adatkezelés és illetéktelen részére továbbítás tilalma irányadó. A Társasházi tv. szerinti harmadik személy esetén a harmadik személyre vonatkozó könyvvizsgálói szakmai szabályok továbbá a vele kötött megbízási szerződés titoktartási rendelkezései irányadóak. Emiatt egyik esetben sem szükséges külön titoktartási nyilatkozatot készíteni. A NAIH szerint megfelelő biztonsági intézkedések mellett jogszerűen lehet a társasház bankszámlakivonatát pdf formátumban továbbítani a tulajdonosok részére.

(naih.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.