Börtönbe megy a rendőrök támadója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három és fél év börtönbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék azt az 50 éves férfit, aki idén tavasszal Kunszentmártonban fejszével támadt a barátjával szemben jogszerűen intézkedő rendőrökre – közölte a törvényszék sajtóosztálya szerdán.


A bírósági tájékoztatás szerint 2017 márciusában a vádlott többedmagával háza kertjében ünnepelte barátja külföldről való hazatérését. Idővel az innivaló elfogyott, ezért az ünnepelt ittasan gépkocsival utánpótlásért indult. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság járőrei éppen a közeli sörözőnél intézkedtek, így látták őt nagy sebességgel elhajtani. Utána indultak, a vádlott háza előtt utolérték, majd igazoltatni szerették volna. A férfi nem tett eleget a többszöri felszólításnak, sőt, támadólag az egyik járőr felé indult, aki gázsprayvel lefújta, és az utcán megbilincselte.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A vádlott mindezt végignézte, és az alkoholtól „felbátorodva” előhozott egy hosszú fejszét. Azzal a rendőrök felé indult, miközben azt kiabálta: „levágom a fejeteket, megöllek benneteket”. A járőrök többször felszólították, hogy álljon meg és tegye le a fejszét, de a vádlott ennek nem tett eleget, ezért a rendőrök fegyvereiket csőre töltötték, és kibiztosították. A vádlott erre visszament a háza udvarára, de egy sarokcsiszolóval élezni kezdte a fejszét, miközben azt kiáltotta, hogy „aki ide bejön, annak le lesz vágva a feje”. Végül a járőrök elfogták és őrizetbe vették.

Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság járt el első fokon; idén április 13-án a férfit felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék december 5-én meghozott határozatában az ítéletet törvényesnek és megalapozottnak találta, a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát azonban 5 évről 3 év és 6 hónapra enyhítette.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.