Gyárfás hetente jelentkezik a rendőrségen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék 2018. május 2-án annyiban változtatta meg az elsőfokú bírói döntést, hogy a gyanúsított az elsőfokú nyomozási bíró által előírt heti négy alkalom helyett, heti egy alkalommal köteles jelentkezni a lakhelye szerinti kerületi rendőrkapitányságon.


A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. április 20-án a gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat és a mozgásának nyomkövető technikai eszközzel történő ellenőrzését rendelte el. Az elsőfokú bíróság határozata ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a házi őrizet elrendelése érdekében, a gyanúsított és védője pedig a lakhelyelhagyási tilalom elrendelése miatt támadta a döntést.

A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírói döntéssel abban, hogy szükséges a gyanúsítottal szemben kényszerintézkedés alkalmazása. A büntetőeljárás kiemelkedő tárgyi súlyú és büntetési tételű bűncselekmény miatt folyik, valamint jelentőséggel bír az is, hogy a gyanúsított jelentős vagyonnal, illetve külföldi kapcsolatokkal rendelkezik, ezért esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Azonban a másodfokú bíróság sem tartotta indokoltnak a lakhelyelhagyási tilalomnál súlyosabb kényszerintézkedés, így házi őrizet alkalmazását.

[htmlbox BDT]

A határozatának indokolásában kiemelte, hogy a 69 éves, büntetlen előéletű gyanúsított esetében figyelemmel a közéleti tevékenységére is, a lakhelyelhagyási tilalom szükséges, de ugyanakkor elegendő korlátozás ahhoz, hogy a jelenlétét biztosítsa. A mozgásának nyomkövetővel történő ellenőrzésével, illetve a jelentkezési kötelezettség előírásával együtt a szökés veszélye kiküszöbölhető. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban az elérni kívánt célok biztosításához elegendő a gyanúsítottnak heti egy alkalommal jelentkeznie a kerületi rendőrkapitányságon. A határozat jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.