Gyermekvédelem: szigorították a Btk.-t


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés kedden szigorította a büntető törvénykönyvet (Btk.), így ezentúl véglegesen el kell tiltani a gyermekekkel való foglalkozástól azokat, akik 18 évnél fiatalabbak sérelmére követnek el a nemi élet szabadsága, a nemi erkölcs elleni bűncselekményt.


A Fidesz által javasolt Btk.-módosítást 182 – kormánypárti, MSZP-s, jobbikos és LMP-s – igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

Az elfogadott Btk.-passzus úgy szól, hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetőjét, ha a tettét 18 évnél fiatalabb sérelmére követte el, végleges hatállyal el kell tiltani minden olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek során 18 évnél fiatalabb nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll vele. A törvénykönyv jelenleg csak lehetőséget ad rá, de nem teszi kötelezővé a foglalkozástól eltiltást.

 

A kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt elkövetőket szintén el kell tiltani az ilyen foglalkozásoktól és tevékenységektől, de különös méltánylást érdemlő esetben az eltiltás kötelező alkalmazása mellőzhető.

A törvénymódosítás december 1-jén lép hatályba.

A fideszes előterjesztők – Répássy Róbert, Németh Szilárd, Selmeczi Gabriella és Horváth László képviselők – szerint a foglalkozástól való végleges eltiltás erősíti az elrettentésre vonatkozó szándékot, valamint a kiszolgáltatott, illetve védekezésre képtelen gyermekek védelmét is. 

„Ezeknél a különösen visszataszító, gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknél mind az elrettentés, mind pedig a fokozott védelem a társadalom egészének egyetértésével találkozik” – írták indoklásukban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.