Hat év hat hónapot kapott az öngyilkosjelölt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vádlott úgy akart öngyilkos lenni, hogy  közömbös volt az iránt, ezzel akár több ember halálát is okozhatja – indokolt a bíró.


Hat év hat hónap börtönre súlyosította a Szegedi Ítélőtábla annak a vásárhelyi férfinek a büntetését, aki öngyilkossági szándékkal, fékezés nélkül áttért a menetirány szerinti baloldali sávba azért, hogy a szemből érkező sértett kocsijával frontálisan ütközzön. Az akár halálos következménnyel is járható ütközés elmaradása kizárólag a sértett lélekjelenlétének és ütközést elhárító manőverének köszönhető.
 
Emberölés bűntettének kísérletben, rongálás bűntettében és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2017. február 9-én B. B. vádlottat. Ezért őt a bíróság 5 év börtönre, 5 év közügyektől eltiltásra és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára, ahol az ügyészi indítványt elfogadva súlyosítottak a vádlott büntetésén. A jogerős ítélet szerint 6 év 6 hónap börtön lett a szabadságvesztés mértéke, míg az I. fokon kiszabott 5 év közügyektől eltiltás és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltás büntetés nem változott. 

[htmlbox BDT]

Az ítélet indoklásában elhangzott: a vádlott úgy akart öngyilkos lenni, hogy teljesen közömbös volt az iránt, ezzel akár több ember halálát is okozhatja. Ezért a Szegedi Ítélőtábla úgy látta, hogy – tekintettel az ügy összes körülményére – a törvényi minimumban I. fokon kiszabott 5 év börtön kirívóan enyhe büntetés, súlyosítása mindenképp indokolt. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. 
 
A vádlott feleségétől 2013-ban történt válása után, mivel a válásból adódó pszichés problémáit nem tudta megfelelően kezelni, nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, és ezzel együtt az idegrendszerére ható gyógyszereket is szedett. 2013 második felétől a vádlott többször követett el öngyilkossági kísérletet, amelyekről minden alkalommal értesítette hozzátartozóit, akik emiatt a rendőrségtől kértek segítséget. A vádlott öngyilkossági kísérletei miatt 2014 márciusa és 2015 februárja között hatszor is rendőri intézkedésre került sor, amikor a vádlottat mentőorvosi ellátásban is kellett részesíteni.

2015. március 3-án a kora délutáni órákban a vádlott Hódmezővásárhelyen, az által működtetett boltban meg nem határozható mennyiségű alkoholt fogyasztott, eközben bevett legalább 10 szem nyugtatót is. Eközben volt feleségét és volt élettársát is értesítette SMS-eket küldve öngyilkossági szándékáról. Volt felesége ez alapján bejelentést tett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletén 15:30 órakor.

A vádlott 15 óra körül – pontosabban nem meghatározható időben – beült autójába. Először hazament, majd az M47-es úton Székkutas felé indult. Ugyanekkor V. V. sértett az általa vezetett kocsival érkezett Székkutas felől Vásárhely felé. A vádlott mintegy 80-85 kilométeres sebességgel haladt egy egyenes vonalvezetésű, jól belátható útszakaszon, amikor hirtelen öngyilkossági szándékkal, váratlan balra kormányzással, fékezés nélkül áttért a menetirány szerinte baloldali sávba azért, hogy a szemből érkező sértett kocsijával frontálisan ütközzön. A sértett, látva a szemből jövő autó manőverét, igyekezett autóját lefékezni, és jobbra kormányozni azért, hogy az ütközést elkerüljék, de ez nem sikerült teljesen. A két kocsi bal oldali részei ütköztek, mindkét autó megroncsolódott. A vádlott az ütközéskor nem sérült meg, míg a sértett 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett el. Az akár halálos következménnyel is járható ütközés kizárólag a sértett lélekjelenléte és ütközést elhárító manővere következtében maradt el. 

(birosag.hu)

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot!

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.