Internetes csalással vádolnak egy férfit Vasban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt a szombathelyi ügyészség egy férfi ellen, aki interneten kínált eladásra olyan árucikkeket, amelyekkel nem rendelkezett – tájékoztatott a Vas Megyei Főügyészség.


Simon József megyei főügyész közölte: a vádlott mobiltelefonokat, játékkonzolokat hirdetett meg eladásra interneten. Telefonon megállapodott az érdeklődőkkel, hogy a vételárat vagy az előleget a számlájára utalják, ő pedig utána postázza a megrendelt árut, de ez elmaradt.

Hozzáfűzte: a férfi 176 embernek okozott egyenként 50 ezer forintnál nem nagyobb, ám összességében 5 millió forintot meghaladó kárt.

A vád szerint a férfi anyagi haszonszerzés végett tévedésbe ejtette a sértetteket, hiszen eleve nem akarta megküldeni az árut, az átutalt pénzt viszont felvette.

(Forrás: MTI)

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia

2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel.

Előjelentkezési akciónk keretében 2015. december 31-ig 149 990 Ft (+ áfa) helyett 128 990 Ft-ért (+ áfa) jelenkezhet.

Részletes program és jelentkezés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.