Kábítószercsempészeket ítéltek el


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Öt év tíz hónap és tíz év közötti szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Törvényszék első fokon öt csempészt, aki 2014-ben nagy mennyiségű kábítószert szállított Hollandiából Magyarországra – közölte a fővárosi főügyész.


A vádirat szerint a román állampolgárságú elsőrendű vádlott telefonon, „virágnyelven” rendelte meg a kábítószert az ismeretlen holland társaitól, a behozatalt pedig a pomázi illetőségű másodrendű és negyedrendű vádlottak intézték. Ők álnéven bemutatkozva egy magyar fuvarozó céget bíztak meg a Hollandiában autóalkatrészekbe rejtett kábítószer szállítására.

A kábítószert rejtő autóalkatrészekért a másod- és negyedrendű, valamint a harmadrendű vádlott felváltva, személyesen utazott ki Hollandiába, ahol kifizették a vételárat, megvárták a megrendelt fuvarozó cég teherautóját, majd előre megbeszélt időpontban, Rotterdamban az utcán felrakodtak – tette hozzá.

A Magyarországra érkező szállítmányt az éppen itthon maradt vádlottak vették át a fuvarozó cég telephelyén, és már a következő napokban megkezdték a kábítószer értékesítését a szállítmány érkezéséről előre értesített viszonteladóknak, például az ügy ötödrendű vádlottjának.

[htmlbox BDT]

 

A Fővárosi Törvényszék az öt vádlottat a közelmúltban nem jogerősen öt év tíz hónap és tíz év közötti szabadságvesztésre ítélte jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Az ügy hatodik vádlottját – akinek az ügyészség vádirata szerint a figyelés volt a feladata – a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette – olvasható a közleményben.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, és a hatodrendű vádlott bűnösségének megállapításáért fellebbezett. A vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.