Online bejelenthető lesz a gyűlölet-bűcselekmény


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2017. szeptember 28-án, az Európai Parlamentben tartott konferencián indítja el a gyűlölet-bűncselekmények bejelentésére szolgáló és információkat tartalmazó új telefonos alkalmazását és webes felületét az európai leszbikus, meleg, biszexuális transznemű, queer és interszexuális (LMBTQI) civil szervezetekből álló UNI-FORM hálózat. A projektben magyar részről a Háttér Társaság vesz részt – közölte a Jogászvilághoz eljuttatott közleményében a szervezet.


Az új online gyűlölet-bűcselekmény bejelentő felület elérhető lesz az interneten, az alkalmazás pedig letölthető az AppleStore-ból és a GooglePlayből a projektben részt vevő országokban: Belgiumban, az Egyesült Királyságban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Máltán,  Portugáliában és Spanyolországban.

A bejelentő felületet használhatják maguk az áldozatok, de tanúk és mások is: mindazok, akik jelenteni akarnak egy-egy előítéletes alapú bűncselekményt. Bejelentést névtelenül is lehet tenni, de ha a felhasználó a rendőrség felé is bejelentéssel kíván élni, meg kell adnia elérhetőségét is.

A beérkező bejelentések a projekt megvalósításáért felelős helyi LMBTQI szervezethez (Magyarországon ez a Háttér Társaság) mindenképpen befutnak, több országban pedig (így Magyarországon is) lehetőség lesz arra is, hogy közvetlenül a rendőrséghez is beérkezzenek.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

 

Az UNI-FORM az első online felület, amely összekapcsolja az LMBTQI civil szervezeteket és a rendőrséget, hogy közösen léphessenek fel a látencia csökkentéséért – annak érdekében, hogy minél többen jelentsék a gyűlölet-bűncselekményeket és az online gyűlöletbeszédet.

Miért fontos?

Az Európai Unió minden tagállamában előfordul homofób és transzfób erőszak, zaklatás. Minderről azonban nagyon kevés információval rendelkezünk, mert az áldozatok többsége nem tesz bejelentést a hatóságoknak.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) eddigi legnagyobb LMBT közösségben végzett kutatása (93.079 válaszadó) szerint:

  • az LMBT emberek 26%-át érte már támadás vagy fenyegették erőszakkal otthonában vagy máshol;

  • ez az arány a transz emberek esetén 35%;

  • azoknak, akik nem jelentették az ellenük elkövetett bűncselekményeket, csaknem egyharmada (29%-a) attól félt, hogy a rendőrségen is homofób vagy transzfób attitűddel találkozna.

Az európai szintű adatokat a magyar kutatások is megerősítik. A Háttér Társaság 2015-16-ban lengyel, horvát és litván szervezetekkel együttműködve HateNoMore: A homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekmény áldozatok szükségleteinek figyelembe vétele – a bűnüldöző szervek tudatosságának növelése címmel valósított meg kutatási-képzési projektet. Az online kérdőíves kutatás szerint a homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekmény áldozatává vált magyar válaszadóknak csak 17%-a jelentette a hatóságok felé az őket ért támadást.

Az UNI-FORM célja, hogy ezen változtasson.

Hivatalos indulás

Az alkalmazás és a weboldal hivatalos elindítására az Európai Parlamentben kerül sor 2017. szeptember 28-án, a “Tegyünk együtt az LMBT gyűlölet-bűncselekmény áldozatokért és a rendőrséggel való  együttműködésért” című konferencia során.

A konferencia 9 órakor kezdődik az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsának észt elnöksége, az ILGA-Europe és a projektben résztvevő partnerszervezetek képviselőinek részvételével.  

Az ILGA Portugal által koordinált projektet, amelyben a Háttér mellett belga, egyesült királyságbeli, észt, lett, litván, máltai és spanyol civil szervezetek vettek részt, az Európai Bizottság támogatta.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.