Ózdi gyilkosság: súlyosbított büntetés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Súlyosította a Debreceni Ítélőtábla a 2013. januári ózdi gyilkosság első- és másodrendű vádlottjára kirótt büntetést – közölte a táblabíróság.


Az elsőrendű vádlott társtettesként elkövetett magánlaksértés, rablás, testi sértés, lopás, valamint okirattal való visszaélés miatt 15 helyett 18 év fegyházbüntetést kapott, a másodrendű vádlott – akit emberölés, társtettesként elkövetett magánlaksértés, rablás, testi sértés, lopás, valamint okirattal való visszaélés miatt ítéltek el – feltételesen sem helyezhető szabadlábra, rá tényleges életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a másodfokú bíróság.

A harmad- és negyedrendű vádlott esetében az ítélőtábla 5-ről 4 évre enyhítette a börtönbüntetést.

A táblabíróság az indokolásában azt írta, a társadalom védelme és a megelőzés érdekében súlyosította az első- és a másodrendű vádlottra kirótt büntetést.

A másodrendű vádlott erőszakos, többszörös visszaesőként követte el az életellenes cselekményeket, ezért ő olyan veszélyes a társadalomra, hogy csak a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés a megfelelő eszköz arra, hogy a társadalmat megvédje újabb bűncselekményektől.

A harmad- és negyedrendű vádlott büntetését azért enyhítette az ítélőtábla, mert mindketten enyhe fokú gyengeelméjűségben szenvednek, életmódjukban olyan pozitív változások indultak el, amelyek indokolták az enyhébb szankció alkalmazását – közölte a bíróság.

[htmlbox BDT]

 

Az első- és másodrendű vádlott még 2012 decemberében határozta el két társukkal, hogy idős embereket lopnak meg. Egyik alkalommal éjszaka betörtek egy házba, a másodrendű vádlott egy 40 centiméter hosszú fémrúddal, az elsőrendű vádlott pedig ököllel kezdte ütni a sértettet, aki földre esett és ájulást színlelt. A vádlottak letépték az óráját, elvették a telefonját, majd pénzzel és különféle tárgyakkal távoztak.

Egy hónappal később, 2013 januárjában az első- és a másodrendű vádlott nyugtató szedett be, arra alkoholt ivott, majd betörtek egy házba, ahol két ember tartózkodott. Az egyik sértettet a másodrendű vádlott egy 60 centiméter hosszú, gumicsőbe húzott kutyalánccal ütötte. Az idős férfi a helyszínen meghalt. A másik sértettet ugyanígy támadta meg, aki azt a látszatot keltette, hogy meghalt. A két vádlott a lakásból 20 ezer forint értékben vitt el tárgyakat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.