Sukoró-ügy: elutasított perújítási kérelem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elutasította Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója védőjének a Sukoró-ügyben benyújtott perújítási kérelmét a Szegedi Ítélőtábla – közölte a bíróság.


A közlemény szerint a védő a Szolnoki Törvényszék, a Szegedi Ítélőtábla, valamint a Kúria ítéletével szemben terjesztett be perújítási kérelmet.

Az ítélőtábla végzése ellen a kézbesítéstől számított nyolc napon belül Tátrai Miklós védője fellebbezést jelenthet be.

A 2008-as sukorói telekcsere-szerződés ügyében Tátrai Miklóst a Szolnoki Törvényszék 2015. szeptember 30-án hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt négy év börtönre ítélte. A Szegedi Ítélőtábla a 2016. október 26-án az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a férfit felmentette. A Kúria a 2017. június 8-án harmadfokú ítéletével a Szegedi Ítélőtábla másodfokú ítéletét megváltoztatva Tátrai Miklóst hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt három év szabadságvesztésre ítélte.

[htmlbox BDT]

 

A közlemény szerint a bíróság jogerős ítéletével szemben akkor van perújításnak helye, ha olyan új bizonyítékot hoznak fel, amely valószínűvé teszi, hogy a terheltet fel kell menteni, lényegesen enyhébb büntetést kell kiszabni, vagy büntetés helyett intézkedést kell alkalmazni, illetve a büntetőeljárást meg kell szüntetni. A Tátrai Miklós védője által benyújtott perújítási indítványban felajánlott bizonyítékok nem valószínűsítik, hogy az alapügyben beszerzett és értékelt bizonyítékok láncolatát meggyengítve a jogerősen megállapított tényállástól eltérő tényállás, ezáltal az elítélt felmentését, az eljárás megszüntetését, avagy büntetésének lényeges enyhítését eredményeznék.

A perújítási indítvány elutasítása miatt a szabadságvesztés büntetés-végrehajtás félbeszakítására – törvényi feltétel hiányában – nincs lehetőség – áll a közleményben.

Az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött – egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő – telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel.

A Központi Nyomozó Főügyészség emiatt 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a szerződést, azzal, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A Kúria ítélete szerint a szerződéskötéskor Tátrai Miklós megszegte a rá vonatkozó szabályokat, a megállapodást jogszerűen nem köthette meg, és ennek nyomán 1,2 milliárdos vagyoni hátrány következhetett volna be.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.