Súlyosbítást kérnek a migránsokat rugdosó operatőrre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Súlyosításért fellebbezett az ügyészség a 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat megrúgó operatőrnő ügyében – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.


A nőt a Szegedi Járásbíróság  január 12-én első fokon garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, és három évre próbára bocsátotta.

Szanka Ferenc szóvivő elmondta, az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását kéri a Szegedi Törvényszéktől, illetve annak megállapítását, hogy az operatőr meg akarta rúgni azt a szír fociedzőt, aki gyermekével kezében próbált elszaladni.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott szerkesztő munkatársával az N1 TV megbízásából a migrációs válságról készítettek anyagot 2015. szeptember 8-án Röszkén, a Dugonyi úti gyűjtőpontnál. Ekkor az út és a kukoricás között mintegy 1300 migráns tartózkodott, kora délután azonban négyszázan kitörtek a várakozásra kijelölt területről.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A vádlott közvetlenül a rendőrsorfal mögött állva forgatott, amikor egy migráns lendületében nekifutott. Az operatőrnő azonban továbbra is a helyén maradt, és folytatta a munkát. Ezt követően a vádlott a következő férfit jobb lábával, talppal lábszáron rúgta, majd egy futó kislányt is térdmagasságában, jobb lábfejével megrúgott.

Ezután egy gyermekével kezében elszaladni igyekvő férfit egy rendőr próbált visszatartani. Amikor kiszabadult, a vádlott a férfi haladási iránya felé emelte bal lábát, a bíróság álláspontja szerint azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy hozzá is ért volna.

A televíziótól még az eset napján elbocsátott operatőr arra hivatkozott, hogy csupán töredékes emlékei vannak, de felháborítónak találta a migránsok viselkedését, lábával pedig csak a rendőri intézkedés alól magukat kivonni akaró embereket próbálta távol tartani magától, csupán védekezett, tettével az egyenruhások munkáját igyekezett segíteni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.